2009. december 30., szerda

Biciklis programajánló szilveszter délutánra


A Bike Kitchen Budapest csapata amellett, hogy a Tűzraktérben nemrégiben kialakított egy "szereld magad" műhelyt, a 2009-es év folyamán sok adománybiciklit szerelt össze, és adott át olyanoknak, akik enélkül soha nem ismerhették volna meg a kerékpározás örömét (Down Alapítvány, Együtt A Daganatos Gyermekekért Alapítvány ápoltjai).
Idei utolsó akciónk egy adománybringa átadása egy nyugdíjas hölgynek, akinek ellopták a kerékpárját, és amelynek elvesztése igen fájdalmas számára, mivel azzal látogatta az unokáit, hetente többször. Az Újévben a Bike Kitchen jóvoltából újból biciklizhet!
Erre az örömteli eseményre szeretnénk minél több kerékpárost toborozni, hogy megismerjék a Bike Kitchen céljait és a lehetőségeket, amelyek minden bringás rendelkezésére állnak.
Itt a link az eseményhez, itt pedig az esemény facebook linkje!

2009. december 29., kedd

Megváltozott a címünk!


Új esztendő, új elérhetőség!

Az elektronikus leveleket mostantól fogva a következő címre várjuk:


- persze egy darabig még a régi is él :-)

És persze a facebook-on is elérhetőek vagyunk!

2009. december 22., kedd

Jövőkép a Rákóczi Sugárúton

Kedves barátok, kollégák, szomszédok!

A Studio Metropolitana szervezésében megvalósított egynapos csapat-művelet eredménye elolvasható a

http://www.studmet.hu/public/files/fcg_rakoczi.pdf

weboldalon.

Igen hasznosnak bizonyult, hiszen a teljes szellemi vértezetben jelenlévő városvédők és szakértők részvételével lezajlott félnapos agytorna úgy tűnik, valóban tenni készül Budapest elhanyagolt sugárútjaiért - ez esetben a Rákóczi útért.

Sajnos, csak rövid ideig lehettem jelen a Rókus Park és a CaPE képviseletében. Éppen az alkotómunka hevében csatlakoztam a Zöld csapathoz , és megnyugtatott az a felkészültség és jövőbe vetett hit, ahogyan az egyes - ma még igencsak délibábos - stratégiák (mint például a forgalomcsökkentés, a közlekedési szokások megváltoztatása stb.) mellett érveltek.

De mindenképpen fontos húzóerőt - vagy ballasztot - képviselnek egy olyan dinamikus városszerkezetben, ahol egyelőre bármi megtörténhet, ahol a növekedés nem mindig az ésszerűséggel társul. De bizonyára mindannyiunk számára a jövő ott kezdődik el, ahol már sikerült kijelölni egy origót a magunk - vagy közösen a közösségünk - számára.

Sok sikert kívánok mindannyiunknak a tervek valóra váltásához!

És köszönjük Demeter Annának (studmet) a meghívást!

Rókus Tünde

2009. december 21., hétfő

Lassan itt az év vége...


A Civilek a Palotanegyedért Egyesület köszöni minden partnerének, barátjának, a palotanegyedi lakosoknak, közintézményeknek, vállalkozóknak, valamint a kerület döntéshozóinak azt a közös munkát, amit az idei évben a negyed felvirágoztatása, szebbé és ismertebbé tétele érdekében együtt végeztünk!

Reméljük, 2010-ben is lesz alkalmunk erre!

Kívánunk Mindannyiuknak békés, boldog ünnepet és azt, hogy azokkal tölthessék a karácsonyt, akiket a legjobban szeretnek! BÚÉK!!!

2009. december 20., vasárnap

A Trefort-nyilatkozat

Ahogyan azt az előző posztban ígértem, íme a Trefort-nyilatkozat teljes szövege. A papíralapú dokumentum aláírására két helyen van lehetőség: egyrészt maga a Trefort Gimnázium, másrészt a Lumen Galéria (Mikszáth tér 2.) nyújt erre helyszínt. Határidő: az év végéig (na jó, január első munkahetében még ráér :-) Persze ki is lehet nyomtatni és aláírva ugyanezekre a helyekre el lehet juttatni!

2009. december 15., kedd

A Trefort-fórum

Az elmúlt hét gazdag volt történésekben: az előző poszt a csütörtöki, turisztikai lakossági fórum pillanatait elevenítette fel, én most a pénteki, Trefort Gimiben szervezett fórumról szólok és reményeink szerint a szombati, Studio Metropolitana által megrendezett gondolkodós-játékos napról is olvasható lesz hamarosan egy rövidke beszámoló.
Trefort Gimi tehát a helyszín, a rendezők a gimnázium nagyon lelkes, kedves és igencsak talpraesett 12.-es diákjai (név szerint: Kéri Zsófia, Kiss Marina, Péczely Petra és Tóth Eszter), Poros András igazgató úr és Fernengel András szervező tanár úr segítségével. A téma a Trefort utca sétálóutcává alakítása - kiindulópontként, mint tárgyalási maximum -, illetve a Palotanegyed ezen kis csendes utcájának zöldítése, csökkentett forgalmúvá alakítása (ami viszont már tárgyalási optimumnak tűnt az este végére!).

Fórum a gimiben

A szervezés profikra vallott: a negyed érintett területén minden kapualjban lehetett találkozni a fórumra szóló meghívóval, e-mailben kapott meghívást egyesületünk (mi ott voltunk jónéhányan!), a Palotanegyed Részönkormányzat tagjai (közülük ketten is eljöttek), a kerület ifjúsági, sport és turizmusfejlesztésért felelős tanácsnoka (aki viszont sajnos nem élt a lehetőséggel). Személyesen keresték meg a szervezők és kérték dr. Kocsis Máté polgármester úr, valamint Szűcs Péter elnök úr (CaPE) támogatását, ők mindketten jelenlétükkel is erősítették a zöldítésre, rehabilitációra vonatkozó akaratot. A "szakma" is képviseltette magát: a kerület városfejlesztési ügyeit bonyolító Rév8 Zrt. részéről a kimondottan palotanegyedi ügyeket koordináló és kézben tartó Tibor Tamás projektmenedzser úr érkezett, viccesen tolmácsolva főnöke, Alföldi György vezérigazgató úr üdvözletét, akinek emlékeiben még nem halványultak el a régi trefortos évek :-)


A Rév8 Zrt. projektmenedzsere tisztázza a lehetőségeket

A CaPE elnöke és a gimnázium igazgatója

És ha már közeli érintettségről van szó: bár kevesen, de a közeli utcák mindegyikét (Szentkirályi, Puskin, Bródy, Rákóczi) képviselve voltak aktív, hozzászóló lakosok. Az utca nagyberuházója is jelen volt: a még napjainkban is szakorvosi rendelő, Trefort utca 3-5. számú, volt Hunyady-palota tulajdonjogának "várományosaként" a Georosco Kft-től Dulin Tamás ügyvezető úr, aki számomra roppant szimpatikusan nyilatkozott a közterület és a környező ingatlanok felértékelődéséról a zöld környezet kialakítását követően.

Trefort utca 3-5., Hunyady-palota

Visszatérve a fórum menetrendjéhez: az igazgatói köszöntő mondatok után a négy végzős diák prezentációja következett, a szépen felépített bemutatóhoz fűzött magyarázatokból megtudhattuk, hogy a zöldítés nem egyfajta új hóbort a Trefortban, hanem komoly hagyományra tekint vissza a környezettudatos viselkedés: az iskola 2005 óta viseli a minisztériumok által megítélt Ökoiskola címet. A lányok beszámoltak arról, hogy a régóta dédelgetett ötletet több oldalról körüljárták már: még a tavasz folyamán felvették a kapcsolatot - az akkor még - alpolgármester úrral, aki egyszemélyben a negyed egyéni képviselője a józsefvárosi képviselőtestületben és maga is csupán néhány utcányira lakik. Végeztek számításokat a forgalomra és a parkolásra, valamint az utca méretére, felújításának várható költségére vonatkozóan is, amiből azt szűrték le, hogy a környező utcák különösebb gond nélkül átvehetik a Treforton ma átfolyó forgalmat, a parkolási deficit elhanyagolható mértékű a többi palotanegyedi utcarehabilitációhoz képest (éjszakánként az utca egyharmadában parkolnak csupán), ráadásul a Trefort utcához még épp elérhető közelségű a Pollack Mihály téri mélygarázs.

A polgármester úr gondolkodóban

Elhangzott a konkrét összeg is a teljes utcarehabilitációra: ez bizony 60-80 millió forint körül mozog. Az ötlet prezentálásakor azonban a diákok nem álltak meg ott, ahol ma Magyarországon általában szokás (azaz nemcsak pénzt kértek valamire), hanem felvezették vállalásaikat is a zöld növényzet telepítése és folyamatos gondozása tárgyában! A jó példát a Palotanegyed egyik látványosan sikeres utcafelújításából hozták (Reviczky utca), nem sejtelmes távolból importálták! Azt hiszem, ez a fajta lelkes és felelősségteljes hozzáállás volt az, ami a résztvevőket is meghatotta, így aztán nem az ellenkezés szavaival kezdődtek a lakossági hozzászólások.

Persze előjöttek mindazok a problémák és vitapontok (kevés a szemetes, rosszul állnak vagy feleslegesek a forgalmi táblák, sok az út- és járdahiba, etc.), amelyeket már oly sokszor hallhatott a rutinos palotanegyedi lakossági fórum-látogató, sőt! A polgármester úrnak címezve még az a kérdés is elhangzott: tervezik-e a júniusi forgalomváltozás visszafordítását? :-)

A hozzászólásokból és a döntéshozói reakciókból az a kép rajzolódott ki, hogy mindenképpen érdemes továbbgondolni a jelenlegi ötletet. Az önkormányzat az elkövetkező, 2010-es költségvetési évben semmiképpen nem tud támogatást nyújtani a mindenki számára ismert okokból kifolyólag, de a későbbiekre nem zárta ki ezt a lehetőséget a polgármester úr. Az utca nagyberuházója is kimondta a bűvös szavakat: kompromisszumos megoldást javasolnak, azaz ne induljon meg a rehabilitáció a komolyabb felfordulást előrevetítő épület-felújítás (és nyilván: bontás és építkezés) előtt, viszont ezt követően akár ők is beszállnak anyagi forrásokkal! A CaPE egyik tagja pedig a pályázatok lehetőségét vetette fel: először kis lépésekben, talán dézsás fákat érdemes kihelyezni, amelyeket 1-2 év múlva a földlabdával akár ki is lehet ültetni!

A vélemények tehát egyirányba mutatnak és úgy tűnik, a jelenlévők mindegyike elhivatott annak érdekében, hogy a Trefort Gimnázium fennállásának és az utca megnyitásának 125. évfordulójára, azaz a 2012/2013-as tanévre már zöldesített, csökkentett forgalmú csendes utcácska lehessen a Trefort! Nem tudom elhagyni a nagyon is ide kívánkozó idézetet 1892-ből, a gimnázium épülettervének bírálatából, ami Kolbenheyer Gyula építésztanár tollából jelent meg az Építészeti Szemlében, s amely szerint az épület kiállja a versenyt a korszerűbb iskolaépületekkel, s már elhelyezése is szerencsés "a csekély forgalmú Szentkirályi utca és a csöndes Trefort utca sarkán".

Végezetül a résztvevők elfogadták azt a nyilatkozatot, amelyben kérik a képviselőtestületet a kérdés napirendre tűzésére és megtárgyalására. A nyilatkozat pontos szövegét hamarosan elhelyezzük itt, a blogon, aláírására pedig két helyen: a Trefort Gimnáziumban és a Lumen Galériában (Mikszáth tér 2.) van mód, egészen év végéig. Az egyesületünknek lassan gyakorlata lesz az aláíróívezésben, ezért biztatok minden poszt-olvasót: járjanak arra és ha egyetértenek a kezdeményezéssel, írják alá a nyilatkozatot!

A fotókért köszönet Csaba Orsolyának!

Lakossági fórum Józsefváros turizmusáról - 2009. december 10.

Összefoglalom mi volt, annak kedvéért, aki nem jutott el a fórumra:

1. A fórum helyszíne számomra igencsak meglepő volt, mintha ab ovo nem számítottak volna a szervezők sok emberre. Egy apró (nekem lakás nappalijára emlékeztető szobában) teremben ültünk. A megvilágítás nem volt egységes, és bizony, nem volt teljesen előkészítve a berendezés: tehát voltak olyanok, akik háttal ültek az előadóknak.
2. A technika számomra szintén meglepő volt: kazettás diktafonra történt a rögzítés (és hát ugye ilyenkor a felszólalónak jelezni kell, hogy várjon már egy picit, mert lejárt a szalag).
Elvártam volna továbbá, hogy nem csak Képviselő Úr, hanem a projekt ötleteinek kidolgozói is használjanak ppt-t (2010 lassan itt van, de ez már régesrég ciki). Ugyan előkerült egy Excel tábla, amin voltak szavak, színek és még nagy vonalakban követhető is volt, de azért mégis...

3. És végre a lényeg: célok és koncepció.

- Egy csomó levegőben lógó jó ötlet: helyi elemeket használ/emel ki a koncepció (ahogy észrevettem a kulcsszó a Corvin-tető, ez rendszeresen elhangzott), azonban nem a helyi lakosságban gondolkodik. Mégis, milyen szerepe lehet a kerületben lakó lakosoknak a fejlesztésben (hogyan veszik ezt majd igénybe, de tényleg: mi a szerepük?)?
- Nem került ismertetésre a kapcsolódás se budapesti, se nemzeti, se egyéb fejlesztésekhez.
- Mintha csak ötletek szintjén gondolkodnának a projekt kidolgozói, de ez nem elég.
Mik a megvalósítás elemei, hogyan, milyen lépésekben, merre, mikortól, ki finanszírozza, ki ellenőrzi stb.? Egészen máshogy gondolkozik a tisztelt lakos is, ha vannak igazi konkrétumok.
- Hiányoltam egy pontos kommunikációs stratégiát (ki a felelős, milyen fórumokon, milyen rendszerességgel, milyen utakon stb.).

Röviden ennyi.
Hosszabban meg vagy részleteiben taglaljuk az anyagot az önkormányzattal és projektfejlesztőkkel, vagy nagyon nehéz így bármit hozzászólni.

2009. december 8., kedd

Dobogókő és a Civilek

Csermely Zsuzsa írása

Dobogókő és a Civilek

Avagy mit kerestek a józsefvárosiak a Pilis tetején

Két hete pénteken ki busszal, ki kocsival, a civil egyletek részéről, „bevette” a Pilis szállodát. Már este elindult a vadászat, már mint a Vadász teremben az ismerkedés.
A Nap Klub Alapítvány jóvoltából hét önkéntes társaság képviseltette magát azon a tréningen, melynek a célja az volt, hogy ne szeparáltan, külön-külön, hanem együtt, összefogással képviseljük a civilek érdekeit.
Résztvevők voltak:
- a Négyház Egyesület (Magdolna negyed)
- a ZÖFI (Zöld Fiatalok)
- NAJE (Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete)
- MINYATA
- Kesztyűgyár Közösségi Ház
- CAPE (Civilek a Palotanegyedért)
- Nap Klub

Az természetes, hogy mindannyian szeretjük a lakóhelyünket, és ezért szeretnénk is tenni még többet, de, mint kiderült a tréning vezetőjének, Lencsés Erikának a szavaiból, ez édes kevés.
Az ugyan szerencsés, hogy minden területnek megvan a maga szervezete, de rendkívül fontos, hogy együttesen is, számottevő módon tudjunk fellépni.

A tréning lényege pont ennek a kidolgozása, és felépítése volt. Elemzésen alapuló felmérése annak, hogy milyen módon tudunk összekapcsolódni, hogy ne legyenek fölösleges és nehézkes körök, hogy ne menjünk el egymás mellett, hogy megismerjük egymás területeit, annak problémáival együtt és közösen is segítsünk egymáson.
Szombaton de. és du. 7 órában, majd vasárnap de. még 4 órában beszéltük meg szinte részletekig menően céljainkat, aminek a legfontosabbika az, hogy elindult egy stratégiai tervezés. Majd szombaton este még vacsora közben megálmodtuk a karácsonyi programot a gyerekeknek, amit a Mátyás téren valósítunk meg.

Abban egyetértettünk, hogy rengeteg értékünk van, amit lényegesen jobban kellene kiaknázni, egymás tudomására hozni, legyen az tárgyi vagy szellemi tudás.

A záró összefoglalóban jól esett hallani, hogy van még remény, ami ma nagy kincs.
És olyan is, aki némi szkepticizmussal ugyan, de még mindig csak tevékenykedik közösségi téren, erőt tudott meríteni a két és fél nap agytornájából.

Józsefvárosi Turisztikai és Városmarketing-koncepció

Tisztelt Józsefvárosi Polgár!
Tisztelettel meghívom a Józsefvárosi Turisztikai és Városmarketing-koncepció munkaanyagának bemutatójára és a turizmussal kapcsolatos lakossági fórumra.
Program:
1. A koncepció bemutatása
2. Kérdések, észrevételek, felvetések
.
Időpont: 2009. december 10. csütörtök 16 óra
Helyszín: Budapest VIII. kerület Köztársaság tér 17. Ciklámen Klub

Remélem, el tud jönni rendezvényünkre!
Részvételi szándékát jelezze Hummel Kornélia munkatársnőmnek a 4592218-os telefonszámon, vagy a hummelk@jozsefvaros.hu e-mailen.

Budapest, 2009. december 4.

Üdvözlettel:

Zentai Oszkár
Ifjúsági, sport és turizmus tanácsnok

2009. december 4., péntek

Újabb koncert-meghívó

A Tercina Együttes szeretettel hív karácsonyi koncertjére,
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba!


"SÍRDOGÁL A GYERMEK ISTEN"

- KORABAROKK ADVENTI ZENE IRODALMI ÉS FESTÉSZETI ELMÉLKEDÉSSEL -


A Tercina Együttes tagjai:

Vitárius Piroska - hegedű
Kállay Katalin - blockflöte
Győri István - lant, barokkgitár

Közreműködik:
Jánosi Ferenc színművész

Időpont: 2009. december 11. (péntek) 18 óra
Helyszín: Budapest, VIII., Szabó Ervin tér 1. (díszbejárat), Bálterem
A belépés ingyenes!

2009. december 2., szerda

Kátyúkereső túránk eredménye

Az alábbi levelet juttattuk el az illetékes Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft. igazgatójának,
Dr. Morvai Ottónak.
A fotót hétfő este, a kátyúkereső túrán készítette Lesley a Pollack Mihály téren.

Dr. Morvai Ottó
ügyvezető igazgató úr
részére

Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft.

Tisztelt Igazgató Úr!

A palotanegyedi lakosok, itt élők és dolgozók képviseletében keresem meg Önt a kerületi útfelújítás és útkarbantartás kérdésben, amely a Józsefváros Önkormányzat tavalyi döntése nyomán az Ön által vezetett cég feladatkörébe tartozik:
Bizonyára egyetért velünk abban, hogy a kátyúk, döccenők, bukkanók egyaránt sújtják az autósokat és a gyalog vagy biciklivel, babakocsival közlekedőket. Az úttesten, járdán lévő úthibák mindannyiunk napjait megkeseríthetik, számos kár, akár baleset is forrásává válhatnak. Egyesületünk november végén „kátyúkereső túrát” szervezett (
http://palotanegyedert.blogspot.com/2009/11/katyuk-doccenok-bukkanok.html). Ennek keretében összegyűjtöttük azokat a palotanegyedi helyszíneket, amelyek sürgősen kezelésre, felújításra szorulnak. Az alábbiakban részletesen ismertetem a felsorolást, kérve Önt arra, hogy mielőbb tegye meg a szükséges intézkedéseket a hibák elhárítására, az utak kijavítására.
– Bérkocsis u. 2. és 4. találkozásánál az úttest a járda felé megsüllyedt,
– Bérkocsis utca 3.
– Bérkocsis utca 4. a járda feltörve,
– Rökk Szilárd utca 19.-nél az úttest közepén lyuk,
– Krúdy utcán, a Zichy Hotel szervízbejárata előtt a járda beszakadva,
– Krúdy u. 12.,
– Baross utca 52. járda, aknafedél,
– Mária utca 30-32-34. aknafedelek,
– Mária utca 25. járdán gödör, úttest megsüllyedve, úttesten 1 m hosszú kátyú,
– Mária utca 22. úttesten lyuk
– Mária utca 21. járda megsüllyedt,
– Mária utca 20. előtt úttesten süllyedés, repedezett 1 m2-en
– Mária utca 17. előtt lyuk,
– Mária utca 13. úttesten kátyú,
– Mária utca 10. megsüllyedt járdaszél,
– Mária utca 9. úttesten 2 kátyú,
– Mária utca 8.
– Mária utca 7. előtti járdaszakasz,
– Mária utca 4. úttesten kátyú, csatornafedélnél süllyedés,
– Gutenberg tér 1. előtt,
– Somogyi Béla utca 21.,
– Kőfaragó utca 5.,
– Bródy Sándor utca 28. a járdán kicsi, de mély lyuk,
– Bródy Sándor utca 27. járdán süllyedés,
– Bródy Sándor utca 25. járdán süllyedés,
– Bródy Sándor utca 24 – Szentkirályi utca kereszteződésben a bolt mindkét oldalán jelentősen megsüllyedt az úttest, esős időben lehetetlen átkelni ide,
– Bródy Sándor utca 23. járdán süllyedés,
– Bródy Sándor utca 21. az étterem bejárata előtt a járda és az úttest beszakadva,
– Bródy Sándor utca 18. előtt megsüllyedt járda és úttest,
– Bródy Sándor utca 14. számmal átellenben a Pollack Mihály téren a vízelvezető fedele kb 7 m hosszan hiányzik, azáltal rendkívül balesetveszélyes,
– Pollack Mihály téren indokolt burkolatjavítások: díszburkolat javítás (két helyen: a Rádió órájának vonalában, valamint a zászlók egyikének vonalában, a szellőző mellett), csatornafedél (Múzeum utcától kb 20 méterre), víznyelők (kb 5 m hosszan a Múzeum utcánál), lyuk a Múzeum utca torkolatánál (terelőtábla mellett), a Múzeum hátsó kerítésének vonalában végig szükséges a macskakő közötti tömítés pótlása, javítsa (kifordulnak a kockák),
– Ötpacsirta utca – Pollack Mihály tér sarka: macskakő pótlása, tömítése,
– Ötpacsirta utca járólapok, macskakő, MÁV-palota előtt egy parkolóhelynyi részen teljesen hiányzik a burkolat,
– Múzeum utcán a Rádió autókijárata mellett fedetlen, így rendkívül balesetveszélyes a vízelvezető csatorna (le kell fedni),
– Mikszáth tér 1. macskakő,
– Szentkirályi utca 3. számnak az 5. szám felőli szélén a járdán óriási lyuk,
– Szentkirályi utca, irodaház előtti szakasz,
– Szentkirályi utca 10. szám lyukas a csatornafedő,
– Szentkirályi utca – Trefort utca sarok a járdán és az úttest torkolatában is veszélyes süllyedések, úthibák,
– Szentkirályi utca 11.,
– Szentkirályi utca 14. főiskola bejárata előtt besüllyedt a járda és az úttest.
Bízom abban, hogy a fenti felsorolással segíthettük munkájukat, hiszen így könnyebben beazonosíthatóvá, gyorsabban javíthatóvá válnak a kátyúk és az úthibák!

Budapest, 2009. december 2.
Üdvözlettel:

Szűcs Péter s.k.,
elnök

Zebrajt!

Meghívó a Budapest Korzó csapatától: Zebrajt!


Gyere el! Próbáld ki magad egy új, mégis mindennapi sportágban! December 4-én, pénteken 14.30-14.45 között rendezi a Budapest Korzó a Zebrajt! akciót a Rákóczi út-Puskin utca sarkán levő zebránál.


Ez egy közismerten Darwin-díjas zebra, ugyanis visszaszámláló is mutatja, hogy a gyalogosoknak szűk 10 másodperc alatt kell átérniük a túloldalra. Ezen a napon csapatunk felkészült futói a Zebrajt! - első budapesti zebrafutóverseny keretében megmutatják, hogyan is kell ezt professzionálisan teljesíteni. Várjuk a helyszínre a szurkolókat, hiszen a versenyzőknek szükségük van a biztatásra! A felszerelést (zászlók, pomponok) biztosítjuk. Terjeszd, hogy sokan legyünk!

Előre a gyalogosokért! Zebrajt!

Most érkezett: "A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a zebrafutást felvette a 2012-es londoni olimpiai játékok programjába!"

És most komolyan: gyalogosok ezrei szembesülnek naponta azzal, hogy rájuk a másodrendű közlekedő szerepét osztotta a nagyváros! A zebrák zöldjének rövidsége miatt a gyalogosok gyakran futni kényszerülnek mindennapi közlekedésük során – akár bevásárlószatyrokkal megpakolva, akár babakocsival vagy kisgyermekkel – félelmet és frusztráltságot érezve, miközben egy, az úttesten számukra kijelölt „biztonságos” helyet vesznek igénybe. A Budapest Korzó erre az abszurd problémára szeretné felhívni a figyelmet rövid, látványos akciójával, a „Zebrajt!” elnevezésű zebrás futóversennyel.

A verseny a Rákóczi út egyik jellegzetes zebráján, a Síp utca és a Puskin utca közötti 11 másodperces visszaszámlálóval ellátott gyalogos zöldjén lesz. Ez az emblematikus átkelőhely jól példázza a Rákóczi út jelenlegi állapotába kódolt problémahalmazt.

A csoport kiemeli, hogy sokszor az élhetőbb környezet eléréséhez szükséges változtatások nem igényelnek extra anyagi forrást, mindössze az amúgy is tervezett fejlesztések jobban átgondolt, megfontoltabb kialakítását, adott esetben (lámpa)programozást, a résztvevő intézmények közötti párbeszédet, a civil szervezetek és a lakosság véleményének kikérését és figyelembevételét. Ezek betartásával megvalósulhat, hogy valami ne csak a tervezőasztalon tűnjön működőképesnek, hanem az érintett terepen, az életben is. Az akció nem az autósok ellen irányul, hanem a közlekedésben résztvevő minden csoportot figyelembe vevő szemléletet népszerűsít, hogy köztereink a közösség minden tagja számára használhatóbbá, élvezhetőbbé és fenntarthatóbbá válhassanak.

A futóverseny helye: Budapesten, a Rákóczi út Síp utcát és Puskin utcát összekötő zebrája, ideje: 2009. december 4. péntek,14:30.


Üdvözlettel:
Budapest Korzó

2009. december 1., kedd

Haydn-jubileumi koncertsorozat

Jubileumi koncertsorozatra kaptunk meghívót a Párbeszéd Házából!

A zeneszerző halálának kettőszázadik évfordulója (1809-2009) alkalmából a szervezők meghívják magunk közé Haydn derűs és egyúttal filozofikusan komoly szellemét. Zongoratrióinak zenéjével ma, több mint két évszázad után is éppúgy képes vigasztalni az emberi szívet, mint annak idején. A három koncertből álló sorozatban kiváló művészek közreműködésével válogatást hallhatunk e csodálatos művekből.

Előadók
Jóföldi Anett fuvola / Telbisz Katalin hegedű
Déri György gordonka
Alszászy Gábor zongora

Az első koncert időpontja: 2009. december 14. hétfő 19 óra

Műsor
Három fuvolás-trió
G-dúr Hob. XV:15
F-dúr Hob. XV:17
D-dúr Hob. XV:16

Helyszín: Párbeszéd Háza, 1085 Horánszky utca 20.

A további koncertek időpontja:
2010. február 22. hétfő
2010. április 26. hétfő
(A részletes műsort a koncertek előtt hirdetik)

A belépés díjtalan, önkéntes adományokat köszönettel fogadnak!

2009. november 27., péntek

Friss hír a Szentkirályi 7-ről

... hogy az érintettek tiltakozása ellenére mégis létrehozta a Fővárosi Önkormányzat a roma központot!
A döntés vitathatatlan és kétségtelen szépsége, hogy a hír szerint 900 millió forintos fejlesztés valósul meg ezzel a Palotanegyedben - ami nagyjából fele az Európa Belvárosa Program össz-költségvetésének... igazán felívelő hát a negyed fejlődése!!

Kátyúk, döccenők, bukkanók...

... nem csak az autósokat sújtják, bár őket nyilván jobban. Gondolhatunk például arra, milyen kellemetlen egy nagy esőzés után a szűk utcában hajtó autók kerekei alól felfröccsenő sáros víz a szintén keskeny járdán közlekedő, így elugrani képtelen járókelők számára. És akkor a balesetveszélyről még nem is beszéltünk...
Palotanegyedünk tele van keskeny utcával és keskeny járdával - no meg sajnálatos módon a címben felsorolt úthibákkal is! Az utak karbantartásának kötelezettsége, vagyis a közutak fenntartása az útvonal függvényében megoszlik a főváros és a kerület között, a belső utcákért és utakért a Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft. felel. Így ennek a cégnek volna feladata az utak állapotának folyamatos figyelemmel kísérése - ám ennek a kötelezettségüknek úgy tűnik, nem tesznek teljes mértékben eleget. Segítsünk hát nekik! Az egyesület lakossági tagozatának tagjai felvetésére gyűjtsük össze a problémás helyszíneket és tárjuk a listát a felelősök elé!

Helyszíni bejárás: november 30-án, hétfőn 17.00 órától Sipka László vezetésével, gyülekező a Gutenberg tér Bródy utcai torkolatánál.
Az ismert - és sokszor szidott - helyeket pontos utca- és házszám-megjelöléssel írásban is el lehet juttatni az egyesulet@palotanegyed.info címre!

2009. november 26., csütörtök

Legyen sétáló a Trefort is!

Kedden meghívó landolt az egyesület postaládájában, egy lakossági fórumra hívogatnak bennünket, a Trefort utca sétálóutcává alakításával kapcsolatban.
A kezdeményezés időszerű (hiszen még épp folyamatban van a döntés az Európa Belvárosa Programban megvalósuló fejlesztésekről és forgalmi változásokról), friss és magávalragadó (a Trefort Gimi diákjai vették kézbe az ügy intézését, némi tanári és igazgatói segítséggel), és szívünknek-lelkünknek kedves (hiszen a negyed egyik utcájának zöldítését is magával hozza).

Az egyesület - elnökségi tagjai gyors kupaktanácsa után - úgy döntött, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést. Ez az utca jelenleg szinte kizárólag átmenőforgalmat biztosít, két működő cím van az utcában: maga a gimnázium és a hotel. Józan meggondolás szerint itt tehát igenis helye lehet egy zöld sávnak - akár teljes sétálóutcává, akár erőteljesen csökkentett forgalmúvá sikerül végül alakítani. Az utca szélessége pedig további funkciók kialakítására is lehetőséget nyújthat.
Így tehát természetesen mi is jelen leszünk a fórumon, hogy beleszólhassunk a megvalósítás mikéntjébe!


Tisztelt Szűcs Péter! Tisztelt Elnök Úr!

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákjai és tanárai lakossági fórumot szerveznek
2009. december 11-én pénteken,
melynek témája a Trefort utca sétálóutcává alakítása lesz.
A beszélgetésre meghívjuk a polgármester urat, az érintett civil szervezeteket, az utca ingatlantulajdonosait és természetesen a környéken lakókat.
Szeretettel várjuk Önöket a rendezvényen.

A fórum helyszíne: ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanári terme,
1088 Budapest, Trefort utca 8.,
időpontja: december 11. 17.00.

Tisztelettel: az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanárai és diákjai
Budapest, 2009. november 23.

Poros András Fernengel András
igazgató szervező tanár

Kéri Zsófia, Kiss Marina, Péczely Petra, Tóth Eszter
szervező diákok

Anilogue


A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Anilogue filmfesztivál 2009 legjobb animációs filmjeit mutatja a legkülönbözőbb stílusokban,ausztrál gyurmafilmtől a japán animéken át az izraeli stop motion animációig. Az Anilogue középponti programja az európai animációs rövidfilmek versenye.

Az alkotásokat nemzetközi zsűri értékeli, a fődíjat november 29-én 18.30-kor az Urániában adják át.

Az idei fesztiválon több olyan program is lesz, amely egyes nemzetek, iskolák animációjára koncentrál: külön program foglalkozik a német és a lengyel animáció jelenével és múltjával. Új sorozatként indul a világ elit egyetemeinek animációs munkáit összegyűjtő program, idén a Harvard animáció tanszékének vizsgafilmjeit láthatjuk. Immár hagyományos, hogy az Anilogue-on bemutatják az év öt legjobb európai animációja közé válogatott alkotásokat, és szokás szerint lesz Világpanoráma a világ animációs fesztiváljain idén legnagyobb feltűnést keltett filmekkel.

Jegyvásárlási akció! A helyszínen egyszerre vásárolt 4 db jegy mellé +2 ajándék belépő jár, a Díszteremben folyó Anilogue-ra!

Múzeumkert - válaszra várva

Ma ezt a levelet küldtük el az OKM kulturális szakállamtitkárának, Dr. Schneider Mártának és a minisztérium civil kapcsolatokért felelős vezetőjének, Kajtárné Botár Borbálának. Várjuk a visszajelzésüket, amint megérkezik, felkerül ide.


"Tisztelt Szakállamtitkár Asszony!
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület elnökeként 2009. október 8-án személyesen juttattam el a minisztériumba a Dr. Hiller István miniszter úrnak címzett nyílt levelet a Múzeumkert lakossági használata érdekében. (Amint ez a 8ker.blog.hu/2009/10/08/nyilt_level_kezbesitve posztban dokumentálásra is került.)
Tudomásom szerint a minisztériumban - nemcsak a hatósági ügyek intézésére, hanem általánosságban is - a 30 napos ügyintézési idő tekinthető alapszabálynak. Beadványunkra azonban még mind a mai napig, november 26-ig nem érkezett semmiféle válasz vagy visszajelzés.
Bízunk abban, hogy nem tették levelünket az aktacsomók aljára és nem fogják sokáig tologatni - azt gondolom, a nyílt levelet aláíró 570 ember, illetve a képviselt városrész felé egyesületünknek igenis komoly felelőssége van!
Kérem tehát, szívekedjék visszajelzéssel lenni felénk, hogy mikorra várhatjuk levelünkre a konkrét választ! (A beadványt kollégái az E-43691-es érkeztetőszámmal látták el. Tájékoztatom, hogy levelemet másolatban a tárca civil kapcsolatokért felelős vezetőjének is eljuttattam.)
Üdvözlettel,
Szűcs Péter,
elnök
Civilek a Palotanegyedért Egyesület"

2009. november 25., szerda

Svéd civilek

Meghívó
A SVÉD EU-ELNÖKSÉG TAPASZTALATAI
A 2011-es magyar EU-elnökség civil munkabizottságának kibővített ülése

2011-ben Magyarország tölti be az Európai Unió elnöki tisztét. Annak érdekében, hogy tisztességesen el lehessen végezni a Magyarországra rótt feladatokat, nem árt más országok hasonló tapasztalataival megismerkedni. Ebben segít a 2009 második félévében EU-elnök Svédország budapesti nagykövetségének tanácsosa, Anders Karlsland úr, aki az eddigi svéd EU-elnökségi tapasztalatokról ad tájékoztatást.
A kérdéskör és a svéd civil élet jobb megismerését szolgálja a helyszínen megkóstolható eredeti svéd karácsonyi keksz. :-) Lesz sorsolás is pompás díjakkal: 1 üveg glögg (a hosszú téli esték kedvenc svéd itala), valamint különböző nyalánkságok.

A részvétel ingyenes, előzetes regisztráció szükséges. Regisztráció az interneten: http://www.eucivil.hu/article.php?pId=1672.
Időpont: 2009. december 2. (szerda), 10.00-11.30 óra
Helyszín: Parlament Café (1054 Budapest, Kossuth tér 9/a., legközelebbi metrómegálló: Kossuth tér, M2)
Szervező: EU2011 Civil Munkabizottság
További információ és jelentkezés: Európa Ház

2009. november 23., hétfő

Egy orrvadász emlékezik - könyvbemutató

Alexander Brody: Hét évtized illatai - Egy orrvadász emlékezik

című könyvének ünnepélyes bemutatója
november 26-án 18 órakor lesz a Semmelweis Egyetem Szalonjában.

Az est házigazdája Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem rektora. Köszöntőt mond Szabó H. Erika, a Helikon Kiadó igazgatója.
Krizsó Szilvia televíziós műsorvezető beszélget a könyvről Hovanyecz Lászlóval és Márton Lászlóval.
A könyvből részletek hangzanak el Hegedűs D. Géza színművész tolmácsolásában.
Közreműködik Mód Orsolya csellóművész.

Időpont: 2009. november 26. (csütörtök), 18 óra
Helyszín: Semmelweis Egyetem - Szalon
(1085 Budapest, Üllői út 26.)

2009. november 16., hétfő

CSODA: Faludi Filmszemle és Fotópályázat!


A tizennegyedik Faludi Amatőrfilmszemlére 107 pályamunka érkezett 17 országból. Az Akadémia második alkalommal, a szemle témájában meghirdetett fotópályázatára 49 alkotó 106 pályamunkáját küldte el. A filmek bemutatására és értékelésére november 19-21-én kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A filmes zsűri játékfilm, dokumentumfilm valamint kísérleti film kategóriában oszt ki díjakat, a filmegyetemi hallgatók alkotásait a zsűri külön szekcióban értékeli. A fotók november 19-től láthatók az Uránia I. emeletén.

A filmszemle és a fotópályázat témája a csoda.


A filmes nevezők kísérleti film, kisjátékfilm és dokumentumfilm kategóriában versengenek.

A filmes zsűri tagjai: Lázár Kovács Ákos, esztéta, Mispál Attila, filmrendező, Nagy András, operatőr, Varsányi Ferenc, rendező-producer. A zsűri elnöke: Jerzy Stuhr, színész-rendező.
A fotós zsűri tagjai: Dér András, filmrendező, Haris László, fotóművész, Móser Zoltán, fotóművész, tanár, Stalter György, fotóművész.

A filmeket az Országos Diákzsűri is értékeli és díjazza, a filmszemle ingyenes.
Részletes program: faludiakademia; http://www.polinst.hu/; http://www.urania-nf.hu/

Színházi előadás a Kossuth Klubban

Siposhegyi Péterre emlékezünk
2009. november 29. (vasárnap) 19 óra
Kossuth Klub
VIII. ker. Múzeum u. 7.


Március 8 -án volt 52 éve , hogy a morvaországi Mirovban meghalt ESTERHÁZY JÁNOS , felvidéki magyar politikus , aki egyetlen magyar parlamenti képviselőként egyedül szavazott a zsidóság elhurcolása ellen. Az ő tiszteletének állít emléket BORÁROS Imre művész műsorával, melynek címe: HANTJÁVAL SEM TAKAR - JÁNOS PASSIÓ, az 1936 -1957. éveket idézve. Ismerjük meg ezen előadás keretében Esterházy János életét, akinek emlékére Nyitraújlakon kápolnát szeretnének állítani.

Az ősbemutató szerzőjét, Siposhegyi Pétert régi ismeretség fűzte a szlovákiai neves színművészhez, Boráros Imréhez. Ő előbb „Mielőtt csillag lettem“ című, Viszockijról szóló monodrámáját, majd a Márai Sándornak emléket állító „Állampolgár“ című darabját vitte sikerre. 2007-ben pedig a szerző jeles aktorunk felkérésének eleget téve röpke idő alatt írta meg a „Hantjával sem takar (alcíme: János passió)“ című monodrámáját. Benne a nagypénteki szertartások világa elevenedik meg, hiszen egy ember áldozatáról van szó. János (Boráros Imre) Esterházy tragikus sorsának fontos részleteit – annak lelki-politikai hátterét is feltárva – eleveníti fel. A szertartásvezető-kikiáltók (Tarics Péter és Csomor György) a nagypénteki gyászszertartások szokásos eszközét, a kereplőt használják.
A stációk (összesen 12) hossza a történet haladtával úgy rövidül, ahogy elfogy a főszereplő körüli élet...

Jegyek a helyszínen válthatók, jegyár: 1000 Ft,
valamint e-mailben foglalható: magyardrama@gmail.com
Elérhetőségek: 1088 Budapest, VIII. Múzeum utca 7.
(a Nemzeti Múzeum déli oldalán, megközelíthető a Kálvin tér felől)
Központi:Hétfő-péntek: 8-20 óra között
tel: 338-3166, 411-0843, 411-0846 fax: 318-01-51

2009. november 12., csütörtök

Meghívó az Imagine Budapesttől - szombat délelőttre

Újabb meghívót kaptunk: az egyesület tagjait invitálják a kedves szervezők most szombatra egy ingyenes idegenvezetésre a VIII. és a IX. kerület homlokzati díszeinek megtekintésére!
Ezúton is köszönjük a felajánlást az Imagine Budapestnek!
Szükséges feléjük jelezni a várható létszámot (családtagot, ismerőst is lehet hozni!), ezért kérnénk egy mailt az egyesületi címre (egyesulet@palotanegyed.info) azoktól, akik élni kívánnak a lehetőséggel!

Meghívó
– ingyenes alternatív városnéző séta -

Az ImagineBudapest sok szeretettel várja Önöket a pesti házfalakat fürkésző, a homlokzatdíszekből üzeneteket kiolvasó, izgalmas városfelfedező túráink egyikén, mely során szó esik Pest kialakulásáról, a századforduló építészeti stílusairól, tervezőiről, építtetőiről, de bepillanthatunk néhány hajdani lakó személyes élettörténetébe is.

Az Üzenőfalak, avagy a pesti épületdíszek titkos nyelve című, 2 órás sétánk időpontja:

2009. november 14. (szombat) 10 óra

A séta az Iparművészeti Múzeum bejáratától indul (IX. kerület, Üllői út 33-37.).

További információk a http://www.imaginebp.hu/ honlapon.

2009. november 11., szerda

Mária utca

Egyre több megkeresés érkezik hozzánk a Mária utca tervezett felújításával kapcsolatban, hiszen annak idején - az egyesületünk által szervezett lakossági fórumok egyikén - a novemberi kezdés lett megjelölve.
Akkor persze még nem lehetett sejteni azt, hogy a Józsefvárosban a politika némiképp felborítja a korábbi tervek megvalósításának menetét - hol van már a karácsonyi díszvilágítás! Ily módon a képviselő-testület döntése hiányában (hiszen még nem mondták ki a felújításra az áment) nemcsak csúsznak, de jelentős késedelmet is szenvednek mindazok a tennivalók, amelyeknek lassan már be kellene fejeződniük. Reálisan számítva tehát a polgármester-választás, azaz november 22-e előtt nem várható egyetlen kapavágás sem. A téli időszakban, az ünnepek idején pedig bizonyára nem szívesen kerülgetnénk a tátongó lyukakat az úton - és remélhetőleg a kivitelezők sem akarják felében-harmadában ott hagyni a munkát az év végén.
Mi következik mindebből? Nagyjából az, hogy - bár az elvi döntés megszületett, amihez mi magunk is hozzájárultunk -, de emberi számítás szerint az idei évben, tehát 2009-ben még nem találkozhatunk a Mária utca felújításán szorgosan dolgozó gépekkel és munkásokkal. Ugyanakkor remélhetőleg (mondhatnám: cserébe a csúszásért) a 2010-es évben nem várják meg a ragyogó napsütést és a március beköszöntét a munkálatok elkezdésével, hanem mihelyst az időjárás engedi, azonnal lépnek: felvonulnak és ezerrel nekifognak! Hajrá!
Figyelem! A fenti eszmefuttatás puszta spekuláció, a felújítást bonyolító Rév8 Zrt. részéről eleddig hivatalos álláspont nem érkezett.

2009. november 2., hétfő

Rákóczi út: Erzsi és Józsi visszaüzen

A két héttel ezelőtti, városnegyedek találkozására kitalált és a Studio Metropolitana által szervezett szombati rendezvénysorozatra mi is felhívtuk a figyelmet, sőt, a Budapest Korzó ellenvéleményének is helyet adtunk. Íme egy újabb rezdülés a témában az Építészfórumról, érdekes vitát indítva a Rákóczi útról:

2009. október 28., szerda

Animáció Világnapja vetítésekkel, könyvbemutatóval és szoboravatóval

Vetítésekkel, könyvbemutatókkal, szoboravatással és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket az Uránia Nemzeti Filmszínházban az Animáció Világnapja alkalmából; a szerdai és szombati vetítéseken fesztiváldíjas alkotások, a harmincas és a hatvanas évek között készült hazai reklámfilmek és népszerű magyar mesefilmek lesznek láthatóak.


A múlt héten 83 éves korában elhunyt Dargay Attila emlékére szombat délután levetítik a Lúdas Matyi című rajzfilmet. Október 28-a 2002 óta az Animáció Világnapja. Ez alkalomból mutatják be szerdán Dizseri Eszter A Kecskeméti Rajzfilmstúdió - Az animáció magyar műhelyei című kötetét Budapesten.

Mennyiségileg jelentősen visszaesett a csúcsidőhöz, tehát a hetvenes évek végéhez képest a magyar animációsfilm-gyártás, a minőség tekintetében viszont nincs ok az aggodalomra, van megfelelően képzett és tehetséges utánpótlás - mondta Jankovics Marcell rajzfilmrendező hétfőn az MTI-nek az Animáció Világnapja kapcsán.

Hozzátette: az utóbbi években Nyugat-Európában is visszaesett a gyártás, de attól, hogy visszaszorul, még nem szűnik meg egy művészeti ág. A Magyar népmesék és a Gusztáv-sorozat rendezője elárulta, hogy elkészült Az ember tragédiája című, egész estés animációs filmje, és bár a végeleges változaton még dolgozik, előbb-utóbb a nagyközönség is láthatja Madách Imre művének rajzfilm változatát.




Szerdán és szombaton este a 9. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes filmjeit láthatják az érdeklődők az Urániában, míg a szombat délelőtti matinévetítésen olyan régi nagy kedvencekkel találkozhat a közönség, mint a Kukori és Kotkoda, és a Frakk, a macskák réme. Szombaton avatják fel Macskássy Gyula rajzfilmrendező, a Gusztáv-sorozat megalkotójának szobrát a mozi előterében, ahol Jankovics Marcell tart köszöntőt. A Macskássy Gyula retrospektív vetítésen régi magyar reklámfilmeket láthat a közönség.

Program és további információk itt: http://www.urania-nf.hu/

2009. október 27., kedd

Újabb meghívók


Újabb városfejlesztési rendezvényről szóló újabb meghívó landolt a postaládánkban. Most épp a Studio Metropolitanától, Rubik Ernő idézetével fűszerezve:

„Egy komplex problémára mindenkinek van egy egyszerű, vonzó és rossz megoldása."

Meghívó

Magyarország 2011 első felében az EU soros elnökeként a nemzetközi hírek egyik főszereplője lesz. Fél éve alatt üzleti és politikai döntéshozók ezrei fordulnak majd meg Budapesten és az ország valamennyi regionális központjában. Ezeknek a diplomatáknak és szakembereknek a megítélésén is múlhat, hogy az elkövetkező 5-10 évben felkerülünk-e Európa „mentális térképére”, válhatunk-e olyan innovatív, fejlődési potenciált mutató, kulturális befektetéseket is vonzó kitüntetett hellyé, amely a válság utáni „Új Európának” egyik versenyképes központja lehet. A felkészülés az Elnökség fogadására olyan kivételes, soha vissza nem térő alkalmat kínál Magyarország és a Budapest városrégió számára, amelyet nagy hiba lenne elszalasztani. A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely és partnerei vállalták, hogy annak érdekében, hogy minél hamarabb valamennyi városhasználóval kialakuljon a szükséges alkotó párbeszéd, megteremtődjenek az együttműködés és dialógus kiszámítható keretei, hogy a városrégió fejlesztésének szereplői megtalálják a közös hangot, majd létrejöhessen egy kiajánlható, organikus, a városhatárokon messze túlmutató, fenntartható európai metropolist jelző „Budapest- márka”, őszi „Metropoly – Budapest Határok nélkül” Nemzetközi Fejlesztői Fórum címmel fórumsorozatot szervezett, amelynek keretében több konferenciára és azokat előkészítő műhelymegbeszélésre került sor.
A sorozat első szakasza hamarosan lezárul, az öt legfontosabb témában – Duna, kreatív gazdaság, ingatlanfejlesztés, a hagyományos gazdaság hazai és külföldi szereplői, „unlimited” régió – a workshopok és konferenciák egy része már sikerrel lezajlott, most az összegzésre fókuszálunk.
Javasoljuk, Ön is, mint Budapest meghatározó szereplője, vegyen részt a folyamatot lezáró két konferencián:

Kreatív Város Konferencia
Mikor? 2009. november 3. kedd, 9.00
Hol? Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Művészetek Palotája)
Kivel? Pier-Luigi Sacco – kultúr-közgazdász professzor, Velence; Bojár Gábor – Graphisoft, Aquincum University of Technology Gáspár Máté – igazgató, Krétakör Elisabeth Schweiger – színházi intendáns, Frankfurt Vass László – rektor, Budapesti Kommunikációs Főiskola
Metropoly – „Új Gazdaság, új Európa, új Budapest” Konferencia
Mikor? 2009. november 4. szerda, 9.00
Hol? Magyar Telekom Székház (Budapest, Krisztina krt. 1.)
Kivel? Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Hamecz István, vezérigazgató, OTP Alapkezelő Zrt. Andrew Erskine, kreatív szakértő, London, Szőcs Géza, költő-író, Ikvai Szabó Imre, Budapest főpolgármester-helyettese

A nagy érdeklődésre tekintettel kérem, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2009. október 30. péntek, 15 óráig jelezze felénk! További információkért pedig keresse fel a www.studmet.hu vagy a www.metropoly.hu honlapokat!

2009. október 21., szerda

Múzeumkerti mustra


... no még mielőtt bárki a mustra gondolna, így a szüret végén, fordítsuk komolyra a szót:
munka van!! Ráadásul olyan, aminek örülünk! :-)




A Múzeumkert ügyében, ahogyan az a korábbi beszámolóból kiderült, az aláírásgyűjtéssel párhuzamosan megkereste az egyesületünket a Múzeum főigazgatója, Dr. Kovács Tibor és így sor került vele egy elsőkörös egyeztetésre. Szerencsére fogadókészség nyilvánult meg a részéről, Péterrel, a CaPE elnökével ebban állapodtak meg, hogy mindkét fél elkészíti a "kívánságlistáját", hogy az majd - a remélhetőleg nagyon közeli - jövőben megállapodás formát ölthessen.

Kaptunk tehát egy lehetőséget arra, hogy beleszóljunk a Múzeumkert kialakításába, régi-új funkcióinak megtervezésébe! Ehhez szakmai segítséget kapunk a Táj-Kert blog szerzőjétől, Aesculustól, aki már korábban is foglalkozott a kerttel és most határtalan lelkesedéssel és lendülettel kutat az ide plántálható és innen kivágásra javasolt növények témájában, fakatasztert szerez be, nyomoz a korábbi tervek után, felméri a szobrok elhelyezkedését. Az ő szakmai álláspontja szerint mindenképpen még lombhullás előtt kell felmérni a helyzetet annak érdekében, hogy érdemben tudjunk nyilatkozni és értelmes, használható javaslatokat megfogalmazni. Ezért tehát kitűztünk egy időpontot, amikorra minden egyesületi tagot és kedves érdeklődőt várunk egy bejárásra, mustrára és egyúttal a jövőt illető ötletek megfogalmazására, mégpedig

október 30-án, pénteken délután fél 3-ra

a Múzeumkert Olasz Intézet felőli bejáratánál!

Szeretnénk, ha mindazok eljönnének erre az alkalomra (amit nyilván komoly tervezés követ), akik segítettek a nyílt levelünk megfogalmazásában, terjesztésében vagy egyszerűen csak támogatóan állnak a kezdeményezéshez és van ötletük a jelenlegi állapotok javítására! Azoknak az észrevételeit, javaslatait is várjuk, akik személyesen nem tudnak eljönni, de veszik a fáradtságot a véleményük megfogalmazására: az ő leveleiket és hozzászólásaikat e bejegyzés kommentjei közé vagy a egyesulet@palotanegyed.info címre vagy papíralapon a Zappa Cafféba várjuk!

Kérjük, aki rendelkezik régi vagy akár nem is olyan régi ábrázolással, fotóval, leírással a kertről, hozza el!
És halljuk az emlékeket a gyermekjátszótérről, a hétvégi térzenéről, a piknikezőkről!
Indítsuk be a fantáziánkat, vessük össze ezeket a ma kívánatos funkciókkal (átjárás, pihenés, művelődés) és az ezekhez szükséges intézkedésekkel (hátsó kapuk megnyitása, autók kitiltása, kősátrak máshová helyezése, újabb padok, asztalok kihelyezése)!
Ötleteljünk-fotózzunk-tervezzünk együtt jövő péntek délután!

2009. október 19., hétfő

Rejtett kincsek a Guglin: fotópályázat!

Mutassuk meg Magyarország rejtett kincseit a világnak!

A Google Magyarország fotópályázatot ír ki, melynek célja, hogy hazánk kevésbé ismert természeti, építészeti és kulturális kincseit népszerűsítse. Mondjuk el a világnak, hol találhatók ezek az értékek, hogy még többen gyönyörködhessenek bennük!
Hajrá Palotanegyed!!

2009. október 17., szombat

Get engaged!

Új Budapest-imázsvideo kering a világhálón. Kíváncsi voltam, van-e bármilyen palotanegyedi érintettsége... és igen! A magyar feltalálók felsorolásakor megjelenik Irinyi János is, a "gyújtófácska" (safety match) megalkotója (annak aki nem tudja azonnal, hogy kapcsolódik a Palotanegyedhez, íme némi infó). A Get engaged! című kisfilmhez jó szórakozást, alkotó: Madarász István rendező, zene: Balkan Fanatik.


2009. október 15., csütörtök

Ez most a mások nyílt levele

Az egyesületünk elkötelezett Budapest, a Palotanegyed életével kapcsolatos mindenféle ügyes-bajos dolog, ötlet, észrevétel, javaslat megfogalmazására és továbbadására, amely az itt élők, dolgozók, naponta itt járók-kelők igényet tükrözi - és akár ütközteti is egymással. Civilként pedig kiállunk az olyasfajta kezdeményezések megjelenítése mellett, mint a mi múzeumkertes nyílt levelünk, jelen esetben a Budapest Korzó Rákóczi utat érintő manifesztációja. Íme!


Tisztelt Studio Metropolitana!

A Budapest Korzó nyílt levéllel fordul Önökhöz. Felkértek bennünket,hogy vegyünk részt az „Erzsi és Józsi” – Városrészek találkozása Utcafesztiválon. A Budapest Korzó úgy döntött, hogy nem vesz részt az akcióban. Indokainkat ezen nyílt levél segítségével szeretnénk ismertetni.

A Budapest Korzó úgy gondolja, hogy
...drasztikus forgalomcsökkentés nélkül nem lesz érdemi változás a Rákóczi út helyzetében. Tudjuk, hogy a Rákóczi út újraélesztésének egyik fontos eleme a kiskereskedelem revitalizációja, de forgalomcsökkentés nélkül ez nem valósulhat meg. Legalább a rendezvény napjára indokolt lett volna a Rákóczi út lezárása az átmenő forgalom elől. Ennek hiányában a zaj- és levegőszennyezés magát a rendezvényt is élvezhetetlenné (és életveszélyessé) teszi

.... ha "a Rákóczi úti kiskereskedők egy része kijön árulni a Blaha Lujza téri sátrakba, egy része kedvezményt ad aznapra", az nem lendítené fel a forgalmukat. Inkább az, ha helyben maradhatnak - miért menjenek a Blahára, ha egyszer van boltjuk, és azt szeretnék, hogy az emberek ott vásároljanak náluk? Sokkal inkább fellendíti a kiskereskedelmi forgalmat, ha a boltok nyitva vannak és az emberek el is tudnak jutni oda, például sétálni lehet az utcán, át lehet kelni a zebrákon, ha meglátnak egy boltot a túloldalon, biciklitárolók vannak kihelyezve a boltok elé, akadálymentesített bejáratok (és járdák) vannak. A kiskereskedők Blaha Lujza térre való kicsalogatása egyértelmű beismerése a Rákóczi út és vele együtt a kiskereskedelem halálának! A Blaha Lujza téren ugye megközelíthetőek lesznek a boltok, mert a busszal, villamossal, metróval érkezők - azaz a gyalogosan közlekedők - megfordulnak itt, ám ez a momentum éppen a kereskedők egy helyre gyűjtésével "plázásít", ami köztudottan a kiskereskedelem halála.

...a Rákóczi út járdájára festendő bicikliút ötlete nagyon rossz üzenet a városi kerékpározás jövőjét nézve, hiszen tovább erősíti a létező gyalogos-kerékpáros konfliktust, és megerősít egy elavult szemléletet, amely a kerékpárt nem járműként kezeli. Továbbá figyelmen kívül hagyja, hogy a fenntartható és kerékpárosbarát város legfontosabb feltétele a motorizált forgalom csillapítása.

...."a Bike and Roll biciklis kocsmatúra" elnevezése nem szerencsés,mivel ráerősít a sztereotípiákra, hogy a kerékpárosok ittasan tekernek.

...a SMArt You street art pályázat és a graffitimentesítő akció együttes szerepeltetése a programban abszurd.

....a Rákóczi út tematikája jelenleg hatsávos autópálya. Amíg ez az autópálya ott van, addig más téma nem fér el.

Üdvözlettel: a Budapest Korzó csapat

2009. október 14., szerda

Őszi ötletek

Egyik egyesületi tagunk felvetését tolmácsolom: ültessünk cserjéket!

Az őszi időszakban (a tavaszi virágültetéshez hasonlóan) most a fa és cserje ültetésnek van az ideje. Könnyen kivitelezhető és hatékony lenne pl. - alacsony növésű és permetezést nem igénylő - régi magyar gyümölcsfajtákból egy-két facsemetét ültetni. A fajta kiválasztásában kertészek tudnának segíteni, a helyszín pedig lehetne a Mikszáth Kálmán tér és környéke - egyelőre. Elültethetnénk pl. a "tudás almafáját" (a hely szellemének megfelelően), vagy egy körtefát és a közelében mogyoróbokor, aranyeső, hibiszkusz elférne, a mostani szúrós bokrok helyett.



Mi a véleményetek? El tudjátok képzeli, milyen hangulatos lenne? Már az nevük is elragadó: keskenylevelű borbolya, tárnicslonc, varázsmogyoró...

2009. október 12., hétfő

BeyondBudapest-túra szombaton

A Budapest Beyond Sightseeing INGYENES, tematikus sétát indít a Rákóczi út mentén, október 17-én 12:00 órától!

A Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely felhívására a Budapest Beyond Sightseeing INGYENES rendhagyó, városnéző sétát tart az Erzsi+Józsi városrészek randevúja apropóján. A vezetett séta a Köz-Tér Program részeként valósul meg. www.koz-ter.hu

A Rákóczi utat és Nyolcadik kerületi környékét bejáró séta igazi csemege lesz minden városszerető, városlakó érdeklődőnek! Október 17-én szombaton 12:00 órától a Corvin Áruház bejáratától indul a kaland, ahol többek között megtudhatod:
- miből főzték eredetileg a legendás ’Újházy’ tyúkhúslevest?
- miként zajlott az első pesti telefonhívás?
- hogyan készítette egy csokoládé géniusz az első szaloncukrot?
Belesünk egy csodás belső udvarba, elfeledett szobrokat, embereket és legendákat elevenítünk fel. Ugye Te sem tervezel mást, mint várost élni, várost szeretni aznap?

A séta időpontja: 2009. Október 17. szombat 12:00-14:00
A séta indulási helyszíne: Blaha Lujza tér Corvin Áruház bejárata
Séta végállomása: ELTE Trefort Kert – Gólyavár épülete
Figyelem jelentkezz mielőbb, mert maximum 30 főt tudunk fogadni!
Jelentkezés: utcafesztival@gmail.com vagy 06 20 229 5578

További részletek a www.koz-ter.hu oldalon és a plakátokon!

Üdvözlettel!

Domján Manó & Baglyas Gyuri
Budapest Beyond Sightseeing
2009 'Good Practice' - European Year of Creativity and Innovation
2008 Legígéretesebb fiatal vállalkozása
+36-20-332-5489

2009. október 11., vasárnap

Piacaink a paloták tövében


A július végén debütáló palotanegyedi bolhapiacot követően már három újabb szombati piacot rendezett az egyesület. (A fotókon a tegnapi, azaz az utolsó esőmentes októberi napon tartott könyves bazár pillanatai láthatóak.) Az eredeti cél, miszerint a befolyó összegből majd az egyesületi terveket valósítjuk meg, az eltelt alkalmak során átalakult-kibővült, hiszen beigazolódott a tétel: a piac a helyi társadalmi élet egyik színhelye! Nem mellékes tehát, hogy miképpen tudunk igazodni azok igényeihez, akik eladni-venni akarnak itt, vagy épp a jóízű, kötetlen beszélgetés miatt sétálnak erre szombat délelőttönként.


Nagy örömünkre szolgál az, hogy minden errejáró úgy nyilatkozott: szeretné, ha a rossz idő ellenére is folytatódna a csak éppen elindult sorozat. Sőt, a merészebbek arra biztattak minket, hogy rendszeresen, minden szombaton meg kellene rendezni itt a piacokat. És persze az is kiderült: a Mikszáth tér is több érdeklődőt vonz, ha nem csak könyveket vagy antikvitást kínálnak itt, hanem amolyan igazi békebeli bolhapiac alakul ki. Megszületett hát a döntés: ezentúl nem rendezünk külön antikvitás- és bolhapiacot, valamint antikvár- és könyvpiacot, hanem lehetőséget teremtünk mindenféle portéka árusítására.



Már amennyire a lehetőségeink engedik ezt. Hiszen legjobb szándékunk ellenére vannak korlátaink: egyrészt a közterület-foglalási engedélyek folyamatos megszerzésében, másrészt az esős-hideg időben is használható asztalok terén. Az elsővel még így vagy úgy, de próbálunk megbirkózni (azaz minden egyes alkalommal külön beterjeszteni az illetékes önkormányzati bizottság elé a kérést), a másodikban viszont vevők vagyunk a jó ötletekre-megoldásokra. Akad olyan egyesületi tag, aki fel tudna ajánlani ezekre az alkalmakra műanyag sátrat, nagy ernyővel felszerelhető asztalt? Esetleg van, aki ezek kedvező áron való beszerzésében tud segíteni?

Bemutatkozunk egy konferencián!

Újabb meghívót kaptunk, ezúttal egy olyan szakmai programra, amelyen Szűcs Péter elnökünk is részt vesz az előadók között, mégpedig mint jó példaként szolgáló civil szerveződés vezetője! Bemutatkozik tehát a CaPE a nagyközönség, a szakma előtt is a Studio Metropolitana Köz-Tér programjának keretében. A konferencia ingyenes, a lenti elérhetőségeken azonban előzetesen be kell jelentkezni. Rákóczi utcaiak, hajrá!!


Tematikus Főutcák- Rákóczi út- szakmai konferencia

A Studio Metropolitana Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és kedves kollégáit a Tematikus Főutcák együttműködés második konferenciájára, melynek fő témája az SM Rákóczi úti projektjének ismertetése és szakmai véleményezése.

A rendezvény időpontja: 2009. október 16. 13:00-17:00
A rendezvény helyszíne: Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ (1072 Budapest, Rákóczi út 18.)

Program:

13:00- 13:10 köszöntő dr. Nagy Miklós, BVK
13:10- 13:20 megnyitó Ikvai- Szabó Imre, főpolgármester-helyettes
13:20- 13:35 megnyitó Gergely József, VII. kerületi alpolgármester
13:35- 13:50 Belváros turisztikai vonzereje Fekete László, BTH
13:50- 14:05 Tematikus utcák módszertana, Gauder Péter és Demeter Anna, SM
14:05- 14:15 Eddigi kezdeményezések, kiskereskedelem fellendítésének lehetőségei Szalay Zoltánné és Katona Ágnes, BVK
14:15- 14:30 szünet
14:30- 14:45 Helyzetkép- Felmérési eredmények ismertetése, Rupf Vera és Szende András, SM
14:45- 14:55 Helyzetkép- Vázlatrajzok bemutatása, BCE- Tájépítész hallgatói
14:55- 15:10 Budapesti graffiti helyzet Hanzély Ákos, Lát-Kép Egyesület
15:10- 15:25 Tematikus utcák együttműködés- bARTók Program S. Bitskey Katalin, Ecorys Kft.
15:25- 15:35 Paulay utca- Nagymező utca megújítása Jáki Mónika, REevolutio Kft.
15:35- 15:50 Egy jó példa: Civilek a Palotanegyedért Egyesület Szűcs Péter, CaPE
15:50- 16:00 Kazinczy utca megújítása, BCE- Majoros Nóra és tájépítész hallgatói
16:00-16:10 Fiatal Urbanisták Társasága
16:10 - 16:25 Kérdések, válaszok

További információ: Studio Metropolitana Nonprofit Kft., Együd Réka (20/229-5368)
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a korlátozott befogadóképesség miatt részvételi szándékukat az egyud@studmet.hu e-mail címen jelezzék legkésőbb 2009. október 14-ig.

2009. október 10., szombat

Nyílt levelünk, aláírásaink

Íme egy egészen korrekt tudósítás a csütörtöki átadásról, az egyesületi elnököt kísérő bloggertől
(köszi, Lesley!), klikk ide:

2009. október 1., csütörtök

Zárás helyett...


...még újabb ötletek és felajánlások jöttek az aláírás-gyűjtéshez kedden este.

Mivel az aláírások száma még csak alulról súrolta az 500-at, úgy döntöttünk, hogy nem mondhatunk le az utolsó órában csatlakozó, ám annál lelkesebb támogatókról. Gyűjtünk még tehát, egészen október 5-én, hétfőn este 7 óráig., amikor már tényleg lezárjuk az íveket, a helyszín újra csak a Zappa. Másnap pedig irány a minisztérium!!!
Addig pedig nyitott a lehetőség az újabb egyetértők előtt: szignózni lehet a Zappában, a Lumenben, a Sexardicumban és az Apacukában is!!! Tessék az ismerősökkel e helyekre találkát megbeszélni!

Placcc és Pricccs - amit mi is támogatunk

Tavaly egy furcsa néven induló fesztivál hagyományt akart teremteni.



Most ez megvalósulni látszik: a PLACCC a sikeres bemutatkozás nyomán már az idei őszi programokat színesíti.







Célja, hogy népszerűsítse a külföldön már ismert, úgynevezett helyszínspecifikus művészetet és inspirálja a hazai alkotókat. Az alkotók a megszokott, naponta látott helyszínekből és észrevétlen városi tárgyakból merítenek ihletet. Nem csupán díszletként használják, hanem újraértelmezik azokat, és több oldalról járják körül az otthon fogalmát.

Természetesen a már több formabontó művészeti alkotásnak helyet adó Mikszáth tér és környéke, valamint Krúdy utca sem maradhat ki a programokból, sőt, a Haszondesign Projektnek köszönhetően az egész Palotanegyed területén várhatjuk az érdekes és meglepő-felkavaró megoldásokat. Lesz 1000%-os pincerehab, élő galéria, Pricccs és haszondesign-túrák.


A Haszondesign-programok napi bontásban itt.


Járjunk hát nyitott szemmel október 2 és 11. között!

Például ilyesmik kerülnek majd ki a falakra:

2009. szeptember 30., szerda

Meghívó a természetvédőktől


Tavaly az egyesületünk belekezdett egy környezetvédelmi pályázatba, ahol elektronikusan regisztráltak minket, ezáltal felkerültünk az EU-elnökségre felkészítő, a Külügyminisztérium által koordinált munkacsoport levelezőlistájára. Ez a környezetügy területével foglalkozó, többek között civileket is bevonó munkacsoport, tehát csak félig-meddig vagyunk érintettek a dologban.
Most azonban meghívást kaptunk a Magyar Természetvédők Szövetségétől a soron következő munkacsoport-ülésre.
Ha akad lelkes érdeklődő a csapatban, aki október 15-én, csütörtökön délután rá tud szánni 2-3 órát az életéből a munkacsoport tevékenységének megismerésére, az kérem, jelezze, hogy továbbítani tudjam a meghívót! Jelentkezés feltétele: utólagos beszámoló az elhangzottakról :-)))

fotók innen

Hivatalos infók ízelítőül:

"2011 első felében Magyarország tölti be a soros elnöki tisztet az Európai Unióban. A hatékony felkészülés mind az állami szervek, mind a civil szervezetek számára kiemelkedően fontos feladat. A civil szervezetek egy csoportja ezért hozta létre az EU2011 Civil Munkacsoportot – az Európa Ház koordinálásával -, amely céljának tekinti Magyarország 2011-es EU-elnöksége civil programjainak előkészítését, közös hozzájárulás kialakítását. A munkacsoport programja minden olyan civil szervezet részvételére nyitott, mely fontosnak tartja a magyar EU-elnökség sikerét. A munka 4 tematikus csoportban kezdődött meg: (1) szociális ügyek, esélyegyenlőség, foglalkoztatáspolitika, (2) Európa-tudat, aktív európai állampolgárság, (3) az EU-bővítése, szomszédságpolitika, Nyugat-Balkán, (4) környezetvédelem, fenntartható fejlődés, klímaváltozás, energiapolitika.
A környezetvédelemmel foglalkozó 4. munkacsoport munkáját a Magyar Természetvédők Szövetsége koordinálja.A környezetvédelmi tárcánál a magyar EU-elnökségre, illetve a hármas – spanyol-belga-magyar – elnökségre való felkészülés a környezetügy területén felgyorsult az elmúlt hónapok során. A környezetvédelmi tárcánál egy szakállamtitkársághoz az EU-ügyek és a hazai átfogó környezetpolitika koordinációs feladatai, valamint a nemzetközi környezetvédelmi együttműködés koordinációs feladatai. Mindez azért lényeges az EU-val kapcsolatos feladatok vonatkozásában, mert azok magukban foglalják mind a „belső” közösségi együttműködés ügyeit, mind az EU „külső” részvételét a nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, megállapodások munkaprogramjában, eseményein. Rendszeresebbé vált a spanyol-belga-magyar egyeztetés. Elkészült a hármas elnökség operatív programjának környezetvédelmi része is és folyamatban van a konkrétabb célokat, teendőket meghatározó részletesebb munkaanyagok előkészítése. A környezetvédelem, fenntartható fejlődés, klímaváltozás, energiapolitika kérdéseivel foglalkozó civil munkacsoport a KvVM-nek az EU-elnökségi felkészülés koordinációjában közvetlenül érintett képviselőivel együtt ülést tart, ahol megismerhetik és megvitathatják a felkészülés helyzetét és további teendőit, az együttműködés lehetőségeit. "

2009. szeptember 28., hétfő

Zárunk!!


A Múzeumkert lakossági használatú visszahódítása érdekében fogalmazott nyílt levelünk aláírási kampányának végéhez közeledünk!

Az utolsó szignók elhelyezése, az aláíróívek leadása és végül az

összesítés időpontja és helyszíne:

szeptember 29. kedd este 19 óra, Zappa Caffe


Várunk tehát a közös számolásra mindenkit, akinél vannak aláírt ívek vagy aki az utolsó pillanatban még csatlakozni akar!