2017. október 26., csütörtök

Gyász

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület nevében elnökségi tagunktól és jó barátunktól búcsúzunk most.

Egyesületünk vezetőségében Sipka Juli volt a határozott, ámde finoman nőies bölcsesség megtestesítője. Ő volt az, aki mindig megtalálta a kényes helyzetekben az egyensúlyt, aki egyformán szót értett a pici gyermekekkel és a nyugdíjasokkal, a helyi polgármesterrel és a vidéki ismerőssel. Kiterjedt ismeretségi körére alapozva csodálatosan tudta jó irányba noszogatni, mozgatni az emberi viszonyokat és a hol jobban, hol kevésbé alakuló eseményeket. Csillogó műveltsége, korunkat meghazudtoló olvasottsága mindannyiunkat zavarba ejtett, ugyanakkor inspirált is.

Törhetetlen lendületével és olykor formabontó, ám mindig célt érő ötletességével igazi formálója lett a palotanegyedi közösségnek. Eközben soha nem az „én”, hanem a „mi” volt számára a fontos – hiszen a legnagyobb mégis a lelke és a szeretete volt.

Utolsó e-mailes üzenete a CaPE kis csapatának egy augusztus végi rendezvény előtt így szólt: „Én csak lélekben, de veletek…”

Drága Juli, mi mindig a szívünkben fogunk őrizni!

dr. Sipka Júlia
(1950-2017)

2017. május 17., szerda

III. Bródy-piknik

Családi-és gyermeknap 

Programjaink: 

14 :00-14:30 F. Fiedler rajzpályázat kiállítás és eredményhirdetés 
14:30-15:30 Imagine Budapest épülettörténeti séta 
14:30-16:00 Kézműves foglalkozás 
15:00-16:30 Óriásbuborék és lufi show 
15:30-16:00 Palotanegyed tortája választás és kóstolás 
16:00-18:00 Hintózás 
16:00-17:00 Verklimuzsika 
17:00-18:00 Imagine Budapest családi séta 

A színpadon: 
16:00-16:30 Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak fellépése 
16:30-16:45 Bácsy-Schwartz Zoltán és vendége 
16:45-17:00 Kórusok Éjszakája előzetes 
17:00-17:30 Pánczél Kristóf és a Józsefvárosi Zeneiskola hallgatóinak koncertje 
17:30-18:00 GNM Színitanoda növendékeinek előadása 
18:00-19:00 Kék Duna Szalonzenekar koncertje 
19:00-19:30 Vadászkamara Kürtegyüttes 
19:30-20:00 Highland Bastards zenekar koncertje 
20:00-21:00 Four Fathers koncertje 
21:00-22:00 FÉNYFESTÉS 

Műsorvezető: Bóka B. László

A műsorváltozás jogát fenntartjuk! 
A programok ingyenesen látogathatók, rossz idő esetén helyszín a 
H13 – Budapest, Horánszky utca 13. 

2017. március 11., szombat

2017. évi tervezett programjaink

2017.01.18.              Intézményi találkozó
2017.01.27-02.03.    Szállodalátogatás:Hotel Nemzeti Budapest 
                                 (2 csoport)
2017.02.17.              Schiffer-villa titka I.
2017.02.hó               KOMA Bázis színházi előadásai
2017.03. hó              Adománygyűjtés Józsefvárosi Nagycsaládosok 
                                 részére
2017.03.09-31.        Sipka László fotókiállítása
2017.03.10.              Schiffer-villa titka II.
2017.03.29.              Közgyűlés
2017.04. hó.             Fórum -  EUB III
2017.04.21               Pesti Megyeháza - épületlátogatás
2017.04. hó              Könyvbemutató - Országos Rabbiképző
2017.04.hó.              Épületlátogatás: SOTE Vas utcai épület
2017.04. hó              Ludovika épületlátogatás
2017.04.22.              Föld Világnapja
2017. 04. hó             Nemzeti Sírkert IV.
2015.05. hó              CEU épületlátogatás
2017. 05.12.             Múzeumkerti Piknik
2017. 05. 13-14.      Kassai kapcsolatépítő kirándulás
2017.05.20-21.        Múzeumok Majálisa – Civil sziget
2017.05. hó              Könyvbemutató - Háztól házig 
                                (TÉR_KÖZ) kiadása
2017.05.hó               Francois Fiedler gyermekrajz pályázat 2017
2017.05.27.              III. Bródy-piknik - Gyermeknap
2017.06.hó               Közösségépítő kirándulás
Tata - Eszterházy 
                                 pezsgőgyár,  Agostyán – arborétum)
2017.07.hó.              Épületlátogatás: Belvárosi templom
2017.08.hó.              Épületlátogatás: Jézus szíve templom – 
                                 Párbeszéd háza
2017.09. hó              Nemzeti Sírkert V.
2017.09.16-17.        KÖN – vezetett séták
2017.09.hó               Mágnásfertály Séták
2017.09.hó               Szállodalátogatás: Hotel Moments
2017.10.hó.              III. Bródy-ősz (Pollack Mihály tér)
2017.11.hó               Szlovák-est(H13)
2017.12. hó              Adománygyűjtés Józsefvárosi Nagycsaládosok 
                                 gyermekei részére
2017.12.hó               Szép karácsonyt minden gyermeknek! 
                                Jótékonysági est

Ötletpályázat (Palotanegyed arculata, jelkép,szlogen, "szobor”…)
Fotópályázat, Hogyan fotózzunk okostelefonunkkal?folytatás
Fiedler F. murális a Rákóczi  térre
Palotanegyedi szobrok, emléktáblák és állapotuk feltérképezése, jegyzék összeállítása, akcióterv kidolgozása a középiskolás önkéntesek bevonásával
Szentkirályi utca 10. – Stühmer-házról könyv kiadása




2017. február 15., szerda

Új kiadvány


Örömmel közöljük, hogy megjelent épülettörténeti sorozatunk harmadik kötete is. 

Sommer László: Fény a zsinagógában 

(Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem zsinagógai ablakai)

Bevezető:
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem zsinagógája az egyetem épületével együtt 1877-ben épült, azóta megszakítás nélkül funkcionál. A zsinagógai tér a neológ szertartásnak megfelelően került kialakításra, egyedisége — az épület szerkezetéből adódóan — az ablakok egy oldalon, a bejárattól baloldalon való elhelyezésben áll. Dr. Schőner Alfréd főrabbi vallási vezetését dicséri az a törekvés, hogy valamennyi zsinagógai ablak színesítse a belsőnatmoszférát. Az ablakok egykoron egyszerű átlátszó üvegezésűek voltak, napjainkra ennek helyét majdnem az egész ablakfelületen színes, díszített, festett ólomkeretes üvegtáblák vették át, amelyeken keresztül gyönyörű színek vetülnek a frigyszekrényre és a templomi térre.
A zsinagóga ablakait szerkezetileg három egységre oszthatjuk. A földszinti ablaksor, amelynek középső részén egy ajtó is helyet kapott, alsó 5x6 ablaktáblája az egykori Lágymányoson épült zsinagóga ablakai alapján készült. Az 1936-ban épült zsinagóga Budapest egyik különleges Bauhaus zsinagógája volt, amely alig három évtizedig szolgálhatott eredeti állapotában hitéleti célokat, államosították, majd 1969-ben a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak adták át. Eredeti külső díszeit lebontották, a megmentett ablaktáblákat pedig az akkori Országos Rabbiképző Intézetbe szállították, melynek igazgatója Prof. Dr. Scheiber Sándor volt. Az alsó ablaktáblákon hagyományos zsidó szimbólumok, a zsinagógai és vallási élet eseményeinek, ünnepeinek tartozékai, jelképei jelennek meg, számos ablak azonos képet mutat, melyek őrzik az egykori lágymányosi zsinagóga emlékét.
E 30 ablak ünnepekhez kapcsolódó témájú, amelyek között felül 13 darab Dávid csillag, 4 darab Hétágú gyertyatartó (Menóra), alul pedig Kilenc ágú gyertyatartó (Hanukkia), Eszter könyve (Megillat Eszter), Sátor (Szuka), Sátori csokor, Sófár, ünnepi imakönyv (Mahzor), Örökmécses (Nér Támid), Kőtábla, Szédertál, Kohanita kéz, Szombati (Sabati) asztal, Lag Baomer tüzei, Nyitott Tóratekercs és Felöltöztetett Tórakekercs láthatók.
A karzat alatt kezdődő földszinti ablaksor legfelső számozott sora már a zsinagóga híveinek, az egyetem oktatóinak adományaiból készült el, ezek között középen megtalálható a hagyományos menóra ábrázolás és Izrael állam címere is, a két nagyobb ablak a zsinagóga oldali ajtajának felső részében kapott helyet. A további ablakokon – balról jobbra haladva – Fűszertartó serleghez (Havdalához) szükséges eszközöket, egy asztalt gyertyával és imakönyvvel, hamsza kezet, a Dohány utcai zsinagóga örökmécsesét, tóraolvasó emelvényt tórával és jáddal, a siratófalat, a soproni zsinagógából elhozott óra képi másolatát és Sára sátrát láthatjuk.
A karzat szintjén valamennyi ablak, az elkészült színes, díszített üvegek szintén a hívek adományaiból készültek el, betartván az adakozás szükségességét hirdető bibliai parancsolatot. A zsinagóga hívei rabbijukkal, Dr. Schőner Alfréddal, irányadó egyetértésben úgy érezték, hogy a zsinagóga valamennyi funkciója – a Bét ha Kneszet, a Bét ha Tfila és a Bét ha Midrás – kellemesebb, esztétikusabb és méltóbb lesz, ha a hétköznapokon és ünnepnapokon a zsinagógában az örökmécses és a gyertyák fénye, valamint a mesterséges világítás mellett a természetes fény színes sugarai is bejutnak. Az ÖV. az emberiség számára teremtette a napot minden természetes fény és energia forrásaként, az Országos Rabbiképző –Zsidó Egyetem vezetői, oktatói, hívei az adakozás parancsolatának teljesítésével, dekorációs céllal fogadták el ezúttal a Nap adományát, a színeket.

2017. január 24., kedd

Ez történt velünk 2016-ban


2016.01.22-02.05. Continental Hotel Budapest (2 csoport)
2016.01.27. Intézményi találkozó
2016.02.06-19. Róth Zsigmond bérháza (6 csoport)
2016.03.07. Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem megtekintése
2016.03.19. Víz Világnapja Dél-Pesti Szennyvíztisztító Telep
2016.03.23. Fórum - Palotanegyedi ingatlanfejlesztések
2016.04.16. Könyvbemutató – Gutenberg Otthon
2016.05.21. Múzeumok Majálisa – Civil sziget
2016.05.28. Francois Fiedler gyermekrajz pályázat 2016
2016.05.28. II. Bródy-piknik
2016. 05.11. Szakmai kerekasztal-beszélgetés MÉSZ
2016. 06.11. Közösségépítő kirándulás (Martonvásár - Óvodamúzeum, Pázmándy - Petheő - Lyka - Brauch kastély Ráckeresztúr – Szentmiklóspuszta)
2016.06.22. Én a szabadságot választottam - workshop a Maladype Bázison
2016.07.04. Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) emléktábla avatás
2016.09.17-18. KÖN A tisztelet és az összetartás otthona – Gutenberg Otthon
2016. 09.18. Mágnásfertály Séták- Rádiótól a Corvin-közig
2016.09.19. Séta a Pázmány Egyetem Szentkirályi utcai épületében
2016.09.23. Kitekintő - Podmaniczky-Vigyázó kastély
2016.10.07. Légtüneménytan – Meteorológiai Szolgálat
2016.10.16. Józsefvárosi moziséta - Corvintól az Urániáig
2016.10.16. II. Bródy-ősz
2016.10.01. Pozsonyi kapcsolatépítő kirándulás
2016. 10.23. REJT | JEL | KÉPEK ’56 A forradalom titkos művészete, benne a Palotanegyedből indult François Fiedler képeinek megtekintése.
2016.11.24. Izrael sokszínű bemutatása
2016.11. 25. közös színházlátogatás a Komában és workshop
2016.12.03. közös színházlátogatás a Komában
2016.12.05. Hogyan fotózzunk okostelefonunkkal?
2016.12.05. Telek Balázs emlékest és kiállítás
2016.12.18. Szép karácsonyt minden gyermeknek! Jótékonysági est

HHUU és az OR_ZSE ablakai könyvek kiadása folyamatban