2013. december 18., szerda

200 éve Józsefvárosban

A Magyar Nemzeti Múzeumnak megalapítása után – történetének első évtizedében – a megoldandó központi kérdés gyűjteményeinek méltó elhelyezése volt. A Széchényi Ferenc által alapított intézmény első hajlékai – a mai Papnövelde utcai központi szeminárium könyvtárterme, majd az egyetemi (egykor pálos) templom másik oldalán lévő egyetemi épület néhány szobája – ideiglenes megoldásnak számítottak. 1807-re megszületett a terv, hogy a Múzeum első önálló palotája Grassalkovich Antal gróf adományának köszönhetően a Hatvani (ma: Kossuth Lajos utca) és Szép utca sarkán lévő telken épüljön fel. Az épület tervét Hild János 1807-ben el is készítette, de végül 1812 elején Johann Aman bécsi cs. kir. udvari építész a Múzeum telkét a közeli magas épületek miatt világosság és tűzbiztonság miatt alkalmatlannak nyilvánította. Ezért új, minden szempontnak megfelelő területet kellett keresni. A fő kritérium az volt, hogy a telek elég nagy méretű legyen és minden oldalán utcára nyíljon. Sikerült is találni egy ilyen ingatlant a régi pesti városfalon kívül: a Kecskeméti kapu közelében fekvő ún. Batthyány-telket. Ezt még Batthyány József bíboros, hercegprímás vásárolta több részletben, amelyeket aztán egyesített. A tárgyalások 1813-ban meg is indultak a bíboros örökösével, Batthyány Antal József gróffal (1762-1828), aki már akkor egy ideje árulta 4784 négyszögölnyi kertjét (a rajta lévő elég nagy emeletes villaépülettel és kisebb melléképületekkel). Mire azonban József nádor megbízottja útján megkereste ez ügyben a tulajdonos grófot, már öt kisebb telekrész kihasításra és eladásra került. A terület megszerzése így nem várt akadályba ütközött. Miután azonban sikerült megvenni az eladott telekrészeket, sor kerülhetett a még Batthyány-birtoknak számító rész megvételére. Az adásvételi szerződés megkötésére 1813. október 28-án került sor. Az állam majd 200.000 váltóforintot fizetett a Nemzeti Múzeumnak szánt területért, mely vételár kifizetését nagyban segítette az a körülmény, hogy néhány nappal korábban sikerült eladni – nyolc telekre osztva – a Grassalkovich-féle múzeumtelket. A vásárolt telek birtokába Pest város hatósága november 17-én (számos vendég jelenlétében) ünnepélyesen bevezette a Múzeum igazgatóját. Öt nappal ezután József nádor elrendelte a múzeumi gyűjtemények fokozatos átköltöztetését az egykori prímási nyaralóba, amelyet még Klobusiczky Ferenc (1707-1760) kalocsai érsek építtetett valamikor az 1750-es években. A múzeumi tárak átszállítása 1814-ben megindult, de egy hosszabb szünet után csak 1817-ben fejeződött be. 


Debreczeni-Droppán Béla

2013. december 1., vasárnap

A Magyar Rádió születésnapja


1925 nyarán készült el az első igazi stúdió, mely a Rákóczi út 22. számú ház harmadik és negyedik emeletén működött. A fejlesztések után 1925. december elsején ünnepélyes keretek között avatták fel a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-t. Demény Károly, a Posta vezérigazgatója ezekkel a szavakkal köszöntötte a hallgatókat: ”A Magyar Rádió budapesti adóállomása, mint a magyar találmányú Telefonhírmondó utódja, nagynevű elődjének, modern stúdióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalosan működését és rendes programját, melyet a Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel, a csepeli állomás útján 546 méteres hullámhosszal szór szét az éterben.”

A fejlődés következtében elengedhetetlenné vált egy új stúdióépület kialakítása.  A Palotanegyedben, a Nemzeti Múzeum mögött, a Sándor (főherceg) utcában csendes, ipari áramtól mentes helyen találtak megfelelő telket. Az 1928-ban (85 éve) átadott új székházban kapott helyet a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Film Iroda, a Magyar Hirdető Iroda, valamint a többi testvérvállalat Az új épület földszintjén két stúdiót, próbatermet és a hozzájuk kapcsolódó várószobát, az első emeleten erősítőt, mérőszobát, felolvasószobát, hírszerkesztői szobákat, irodákat építettek. A második emeletet az igazgatóság, a műsorszerkesztés és az adminisztráció foglalta el.






2013. november 18., hétfő

2013. november 11., hétfő

Segítség a kerületi vállalkozóknak

A H13-ban ingyenes előadás-sorozatot szervez a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft., melynek az a célja, hogy felkészítsék a kerület vállalkozóit az uniós pályázatokra, valamint hogy segítsék őket gazdasági és személyügyi kérdésekben.
Előadások és workshopok:
nov. 21. Kovács Judit: Miért én, Miért te?
nov 27. Roboz Zsóka: Gazdálkodj okosan
dec. 10. Kovács Judit: Lehetőségek humán oldalon
dec. 5. Roboz Zsóka: Szervezetfejlesztés


Helyszín: H13 Diák és Vállakozásfejlesztési Központ, VIII. kerület, Horánszky utca 13.
Időpont: 9–-12-ig
A részvétel ingyenes. Korlátozott befogadóképesség, max. 100 főig.


2013. november 4., hétfő

Votin József: Azok az őszi napok (3. rész)

november elején

Az ablakon keresztül-kasul ragasztószalag csíkok, tizenkét év után újra. Széles, sárgásbarna papírcsíkok. Igaz, nem mindenre emlékeztem a főváros ostromából, de a ragasztószalagok ákombákomjára az ablakokon, igen. És anyám most ősszel, az ágyúzás kezdetekor minden ablakot gondosan össze ragasztócsíkozott.                                                        
A robbanások légnyomása miatt. Hogy ki ne törjenek.                                                                      
Nem vitatkoztam, tudtam, hogy nem oktalan az elővigyázatosság. Napok óta randalíroztak a Vörös Hadsereg tankjai főváros szerte. Az utcánk a Rákóczi útról nyílott. Üres volt, senki nem merészkedett ki a házakból. Mióta a várost újra megszállták az oroszok. Kézifegyverek hangját már nem hallani. Néha repülőgépek zúgnak át a házak felett. Dübörgés a Kiskörút felől. Balról. Most ágyúlövések és valami tompa robaj. Azután csend. A tank is megállt valahol. Az ablakhoz óvakodva kinéztem a főútvonal felé. A Rókus kápolna felől porfelhő lappad az útra. Térdig érő köd. Hirtelen dübörögve megindul, közeledik a tank. A Vas utca torkolatánál csikorogva fékez, megáll. Nyekkengetve forgolódik. Betolat az utcába. Egy T34-es. Nagy fehér szám az oldalán. És a vörös csillag. A lövegtorony zárva. Áll a monstrum az utca torkolatában, behúzódva a két házsor fedezékébe. Ágyúcsöve a Nagykörút felé néz. Jobbra. Vár. Halkan mormol a motorja. Lesben áll. Mire vár? A magyaroknak nincsenek tankjai. Már semmijük sincs. Szabadságunk sem. Csak néhány napig volt.                 

A Rákóczi út túloldalán a házak minden ablakán leeresztett redőny. Világos nappal, késő délelőtt. Sehol semmi mozgás. Az üzletek portálüvege csillog a napfényben. Nem látni, mi van a kirakatban. Sem a Vasedény fazekait, lábosait, az evőeszközöket és szerszámokat, sem a Röltex függönyeit, párnáit. A színes paplanokat. Amikor arra jártam, minden nap megnéztem minden kirakatot. De most nem láthattam semmit. Csak bámészkodtam. A tank meg álldogált, mint egy monstruózus utcabútor. Mintha Budapest városképéhez hozzátartozna 1956 november elején a Vörös Hadsereg koszos tankja is.                                           
Már majdnem megfeledkeztem a tankról, amikor az hirtelen felmordult. Füstöt okádva dübörögni kezdett a motorja. Na, végre elmennek. De még nem. Lassan egyenesbe fordítja az ágyúcsövet. Lejjebb ereszti. Amikor a löveg már vízszintes, óriási dörrenés. Majd’ kiestem az ablakon. A váratlan hangtól, ijedtemben. Hátraugrottam, hátrahőköltem, minden porcikám remegett. Majdnem annyira, mint az ablaktáblák. Felbőg motorja és a tank csörömpölve elindul. Elmegy.         
Mire újra kinézek az ablakon, nem hiszek a szememnek. A rövidáru bolt kirakatában tűz. A lángok kicsapnak és már az első emeleti ablakokig érnek. Fekete füst, korom kezd terjengeni. Lassan elfedi a ház homlokzatát. Égés kesernyés szaga. A keserű füst egész életemben az oroszokra emlékeztet majd.     
Az indokolatlan, értelmetlen, barbár rombolásra.
forrás: fortepan.hu

2013. október 28., hétfő

Votin József: Azok az őszi napok (2. rész)

Október végén

Október utolsó hetében egyre barátságtalanabb volt az idő. Felhajtottam a sötétkék ballonkabát gallérját, amikor kiléptem az utcára. Hűvös délutáni szél fújt a tarkómba a Vas utca felől. Ha Dunáról fúj a szél… Nagybátyámra gondoltam, aki rámhagyta a kabátot, amikor nyugatra indult a szétlőtt fővárosból. A konyha ablakából úgy láttam, hogy a Rókus kórház hátsó téglakerítésénél valami csoportosulás keletkezett. Most arrafelé indultam.
A tér sarkán egy katonatiszt magyarázta, hogy kedden nem volt náluk fegyver, amikor kivezényelték őket a laktanyából. A kórház nagy zöld kapuja előtt mostanra több teherautó torlódott össze. Libagágogást hallottam. Arrafelé indultam. A tejcsarnok előtt (azelőtt kocsma volt a Vidám hullamosóhoz,) munkásruhás emberek csoportja álldogált a járdán. Talán a libák okozták, de rájuk köszöntem. Mintha falun lennénk. Lehet, hogy én voltam az első, vagy az egyetlen? városi ember, aki köszöntötte őket, mert bizonytalanul fogadták a köszönésemet.
-  Fiatalember, hol lehetne a városban fegyvert szerezni, tud valami helyet? – kérdezték reménykedve. Kiderült, hogy dudari bányászok, akik kenyeret meg krumplit hoztak Pestre, és fegyverrel akartak hazatérni. A kórház nem fogadta az adományt, mert három nappal a forradalom kitörése után már telítve volt mindenfélével. Az emberek tétován topogtak, mitévők legyenek.
-  Menjenek Soroksárra. Fegyvert valamelyik laktanyában, vagy Csepelen lehet szerezni. Címet én nem tudok.
Az egyik reggeli újság szerint Soroksáron nem volt elég kenyér. Némi tanakodás után úgy határoztak, hogy szétosztják ott az élelmiszert, majd azután keresnek fegyvert. Fogalmuk sem volt, merre van Soroksár, így önkéntes kalauzként hozzájuk szegődtem. Az első szóra. Még visszanéztem, hogy látom-e anyát a konyhaablakban, de nem volt ott. Egy kicsit zavaró érzés volt, hogy másfelé megyek, mint amit otthon mondtam. Anya érthetően aggódott a harmadikos gimnazista fiáért, mert hiába ismertem a várost, az orvlövészek még garázdálkodtak. Nem volt veszélytelen dolog az utcákon járkálni.
Az emberek felkapaszkodtak a teherautó platójára, a vezetőfülke szélárnyékába húzódva. A gépkocsivezető egy sovány ember volt, a csoport rangidőse meg egy középkorú, termetes ember. Az „Öreg”. Közöttük kaptam helyet. A kopott műbőr ülést majd átszúrta egy elszabadult rugó. Nagyon kényelmetlen volt. Ahogy oldalra mozdultam, hogy ne nyomjon annyira, szorosan az Öreg mellé kerültem. Az rámnézett, de nem szólt semmit. Nem is húzódott odébb. A kocsi pöfögve, rezegve, rázkódva, durrogva elindult. Nagyon döcögött, rázott a kockakövön. A jobboldali ajtóból hiányzott az üveg. A fülkében majdnem olyan huzat volt, mint hátul, a platón.
A Rókus kápolna mellett jobbra kanyarodva a Keleti pályaudvar felé indultunk. A Baross tér sarkáig zavartalan volt az út, a Nemzeti Színház és a Filmmúzeum elől eltűntek a tegnap még ott posztoló szovjet tankok. A Luther utca torkolatában sem álltak. A Divatcsarnoknál elszörnyedve láttuk a leomlott homlokzatú épületet, a második emeleti lakás szobájának falán lógó blondelkeretes tájképet. Ferdén lógott a megmaradt oldalfalon. Nem beszélgettünk. Járókelők sehol, mintha kihalt volna a város.
            A Baross tér sarkán a Fiumei útra akartunk kanyarodni. Az átellenes sarokház kapuja alól két fegyveres ember rohant felénk, hadonászva. A fiatalabb, géppisztolyos, pár lépésnyire megállt és ránk fogta a davajgitárt. Milyen szép tiszta a háromszínű karszalagja. Az apáméra ’45-ben cirill betűkkel az volt ráírva, hogy VRACS. A sofőr a fékre lépett. Olyan hírtelen állt meg a megrakott teherautó, hogy előre bukva majdnem kiestem az ablakon. Az idősebb népfelkelő hosszú viharkabátot viselt, a haja már majdnem ősz volt. Kezében egy revolverrel, integetve került az autó elébe. Balkezes volt. A jobboldali lépcsőre felugorva úgy könyökölt be, hogy mindhármunkkal szemben legyen. A viharkabát a vállánál elszakadt. Kockás flaneling látszott alatta.
            -  Kik maguk? Hová mennek? Mi van a platón? Fegyver van? – záporoztak a kérdések. Az Öreg mindenre válaszolt, de kelletlenül. Az emberek hátul feltápászkodtak.
            -  Gyere öcsi, itt egy kenyér, fogjad! – ledobtak neki egy veknit. – Vigyél a szakinak is! --, de azt már óvatosan csúsztatták a kezébe. Idétlenkedett a géppisztollyal. Közben a társa is megnyugodott és lekászálódott a lépcsőről. A fejét vakargatta.
-  Ismerik az utat?
-  Ez a fiú ismeri. Pesti.
-  A ruszkik a Nagyvárad térnél vannak. Óvatosan menjenek. És a zászlót is jobb lesz, ha leveszik. Anélkül is elég jól látható célpontok… Na, menjenek Isten hírivel! – és visszaballagtak a kapualj fedezékébe. Hátra sem néztek, amikor az autó köhögve újra elindult.
Nyomott volt a hangulat a pilótafülkében. Nem vidámított az sem, hogy a Kerepesi temető hosszú fala mellett az út jobb volt, felgyorsultunk. Az Orczy tér kaotikus barikádjai között átvergődve végül a Fiumei út újabb egyenes szakasza következett. Jó hosszú egyenes, azután enyhe jobbkanyar. Inkább csak úthajlat. Alig haladtunk valamennyit, épp elhagytuk az egyetlen mellékutcát, a Fiumei út végéről, a jobboldali téglakerítés mögül lomhán kigördült egy tank. Keresztül az úton. Szovjet tank, T 34-es. A harckocsi megállt a szemközti járda mellett. Óriási füstfelhőbe burkolózva szembefordult velünk. Páncélozott úttorlasz. Lassan a lövegtorony is megmozdult és az ágyúcső pontosan a közeledő teherautó felé fordult. Lejjebb ereszkedett. Egyenesen az autóban ülők arcába meredt.
A gépkocsivezető remegni kezdett. Lassított.
-   Megállok. Visszafordulunk – a hangja is remegett. Az Öreg az ajtóba kapaszkodott.
-   Most mi lesz? – az ő hangját is alig lehetett hallani a motorzajban.
Megbűvölten néztem a közeledő ágyúcsőbe. Hát ilyen egyszerű a halál. Egy pillanat alatt kiszáradt a szám, mint szerelmi vallomás előtt. De most nem jött ki hang a számon. Belül nagy ürességet éreztem. Úgy éreztem, mozdulni sincs erőm. Azután mégis megszólaltam:
-   Menjünk tovább. Ne álljunk meg. Nincs hová kitérni. Lassan. Tovább. Mintha nem félnénk. Csak tovább. Menjünk. Menjünk.
Váratlanul határozottan hangzott minden szavam. Az autó egyre közeledett a tankhoz. Az ágyúcső lassan balra fordulva követte. Várt minket. És egyszercsak ott volt, szinte karnyújtásnyira tőlünk. Szenvtelenül bebámult a pilótafülke ablakán. Az élet egyetlen jele a hatalmas páncélmonstrumtól, ez a vészjósló követőmozgás. Egy pillanatra mintha megcsillant volna valami a cső sötétjében. Csak én láttam, a többiek mereven előre néztek. Én megbűvölten szembe a végzettel.
Ma sem tudom, hogyan mentünk el a tank mellett. A sarkon befordulva a sofőr gázt adott és a kocsi nekilódult. Hátranéztem a kis ablakon, mert az emberek kiabálni kezdtek és a fülke tetejét püfölték. A tank ágyúja utánunk fordult, még mindig követett minket. Az emberek csak most vették észre, mi történt. Amikor visszafordultam, előre, hírtelen úgy éreztem, hogy Most! Most lőnek. Szokás szerint, hátulról…Remegni kezdett a lábam. Ellenállhatatlanul.
A Nagyvárad térnél kikerültünk a lővonalból. Élve.

Máig sem emlékszem az útnak erre a szakaszára. (1956)

forrás: fortepan.hu

2013. október 21., hétfő

Votin József: Azok az őszi napok (1. rész)

Abban az időben, amikor ott éltem, Palotanegyedet senki nem hívta úgy. Belső józsefvárosiak, Rókus-tériek, muzicskások voltunk és a Rákóczi térre, vagy a Rákóczi út túloldalára úgy mentünk, mint külföldre.
Gyerekként, kamaszként az ilyen kirándulások majd' mindig bunyóval végződtek.
Igaz, az is szabály volt, hogy "pofára nem ér!"
De hol vannak már a lovagias, régi szép idők?!

október
Géppisztoly sorozatra ébredtünk éjfél után néhány perccel. Nem sokkal előbb feküdtünk le, mert már este 8 óta szórványos lövöldözés és a füstbombák sivítása hallatszott a Rádió épülete felől. A délután közepétől a lövöldözés kezdetéig kitartottam a barátommal a Rádió főkapujával szemben állva, de amikor forró lett a helyzet, gyorsan kereket oldottunk. A szomszédos ház kapualjába menekültünk. A belső udvar téglafalán kellett átmászni, hogy a többi menekülővel együtt végül kijussunk a Rákóczi útra. Egy fiatal nő mászott előttem, a felhúzott szoknyája alól meztelen vastag combja világított a félhomályban. Onnan egy háztömbnyire laktunk. Öt perc alatt otthon voltam. Óvatosan kinyomtam a leeresztett redőnyt és kikukkantottam. Egy svájcisapkás civil hasalt a sarokház fedezékében és a Bródy Sándor utca felé nézett. Azután vállához támasztotta a géppisztolyt és megeresztett egy hosszú sorozatot. Mintha ez jeladás lett volna, összevissza lövöldözés kezdődött. Tartott is hajnalig. Lassan azért megszoktuk, hogy a fegyverropogás nem jelent közvetlen veszélyt. Ki-ki visszafeküdt az ágyába. A zajban is lehetett aludni.
 Apám orvos lévén, jókor reggel elindult munkába, a Baross utcai Sebészeti Klinikára. Dél körül bosszankodva keveredett haza: a folyamatos lövöldözésben nem tudott átmenni, kerülő úton sem, sem a Mikszáth Kálmán téren, sem a széles főúton. De nem hagyta annyiban. Ebéd után újra nekiindult -- és azután napokig nem tudtunk róla semmit.
*
Hosszas könyörgéssel, kunyerálással rávettem anyámat, hogy egy órányi időre lemehessek az utcára, csak a környékre, körülnézni. Megígértem, hogy nem megyek arrafelé, ahol lövöldöznek. Öcsém dél óta az igazak álmát aludta, örömében, hogy elmaradt a tanítás.
Barátságtalan, szürke idő volt, tompa fényekkel. De legalább nem esett az eső. Az utca szűkületét okozó sarokház mellett semmi nem emlékeztetett arra, hogy fél éjszaka tüzelőállás volt ott. Így azután megfordulva a Rákóczi út felé indultam. Egyedül ballagtam az Ódry Színpad előtti széles járdán a szokatlanul csöndes főútvonal felé. Nem csörömpöltek a villamosok, sem a 44-es, sem a 67-es. Az autóbuszok sem jártak. Csak gyalogosok, néha.
Az emberek valamit kerülgettek. Valami volt a járdán, meg-megálltak, azt nézték meg. Azután továbbmentek a dolguk után, ki erre, ki arra. Odaértem. Egy ember feküdt a járdán. Hanyatt feküdt. Barna zakó volt rajta, szürke nadrág. A két karja a teste mellett, kinyújtva, tenyérrel lefelé. Lábai kisterpeszben, a kifelé forduló egyik fekete félcipő orra sáros. Közepes testalkatú, teljesen átlagos kinézetű ember volt. Hogy milyen korú, azt nem lehetett így, ránézésre megállapítani, mert az arca le volt takarva. Ez volt zavaró a látványban. Az első zavaró momentum. Láttam már utcán fekvő embert, nem is egyszer. Részegeket, csavargókat. De ez nem volt sem részeg, sem csőlakó. Halott volt. Nem valami volt a járdán, hanem valaki. Egy pillanatra zavarba jöttem, amikor összeütközött gondolatomban ez a két fogalom. Egy ember, az valaki, egy halott ember már csak valami. A testem akkor már csak tetem. Furcsán éreztem magam. Vonzott és taszított is a látvány. Egyszerre. Az is furcsa volt, hogy éppen senki nem jött arra. Egy meghatározhatatlan pillanatig teljesen egyedül voltunk: én és a Halott. Meglepődtem, hogy nem ijedtem meg, hogy nem félek. Egy cseppet sem. Semmit nem éreztem. A semmit éreztem. Üres voltam. Kíváncsi sem voltam. Elfordultam, de mégis visszafordultam. Valami zavart. A látvány nem engedett. Mintha még valami feladatom lenne. Valami elfelejtett. Még tartozom valamivel.
Most vettem észre, hogy az ember arca mivel van letakarva. Magyar zászlóval. Ő nem halott, hanem hősi halott. Vagy csak áldozat? Mi a különbség? Egyszerre több dolgot is regisztráltam. Diszkrét, lassan feketedő folt. A fejtetőtől, a fekete haj alól kicsorgott vér már megdermedt. Kis alvadt vértócsába. Az ember mellkasán, a kékkockás ingen, szétnyitott személyi igazolvány. Majdnem gyerek fiatalember fényképe. Lakcíme: Pécs. Egy pécsi egyetemista. Nyugodjék békében. Keresztet vetettem. Lehajoltam és megigazítottam az igazolvány mellé helyezett két szál virágot. Fehér krizantémok voltak, mint Halottak napján a temetőben. Felegyenesedtem és felnéztem a szomszéd ház tetejére. Nem volt padlásablakban orvlövész. Sóhajtva tovább indultam.
Október volt, 1956. októbere. Szerda délután.

...folytatása következik


Őszi temetői sétánkról...


2013. október 4., péntek

Építészet világnapja 2013


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

kézműves alkotók részére a Mikszáth téri Adventi vásáron való részvételre
A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a 2013. december 1-22-ig tartandó Mikszáth téri Karácsonyi Vásáron való részvételre iparművészek, kézműves alkotók és kézműves élelmiszert forgalmazók részére.
A pályázat célja: megjelenési lehetőséget kínálni olyan alkotók számára, akik saját készítésű, minőségi, kreatív termékeikkel hozzájárulnak a vásár sikeréhez.
A jelentkezésnél az alábbi szempontokat vesszük különösen figyelembe: a termék Magyarországon készüljön, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves áru legyen.
Egy faház bérleti díja a vásár idejére: 160 000 Ft +Áfa, 50 000 Ft kaució. Jelentkezési lap igénylésére a galeria@jozsefvaros.hu címen van lehetőség (a levél tárgyában kérjük feltüntetni „adventi vásár”).

2013. október 3., csütörtök

Őszi séta a Nemzeti Sírkertben

2013. október 5. (szombat) 10 óra - Őszi séta a Nemzeti Sírkertben
találkozó: a Fiumei úti főbejáratnál.
Felkeressük nemzetünk nagyjainak, valamint negyedünk híres személyeinek nyughelyét.
A sétát vezeti: Sipka László és Dr. Kovács Árpád
A program hossza kb. 90 perc

2013. szeptember 24., kedd

Képek a Kulturális Örökségnapokról


Húros Annamária díszlet-és jelmeztervező kiállítás és bemutatója


Séta az ELTE BTK-n





2013. szeptember 23., hétfő

SÉTA A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN

Életterek- élő terek – tematikus utcák séta a Mikszáth tér és környékén

Az 1838-as pesti jeges árat követően József nádor területrendezési, városfejlesztési tervének köszönhetően e negyedben emelték a Nemzeti Színházat, a Nemzeti Múzeumot (1847), majd a Képviselőházat (1865). Ide költözött az arisztokrácia. Ma a Mágnásfertály „élhető, szerethető" negyed…

Találkozó: 2013.SZEPTEMBER 27-ÉN 14.30 -kor Gutenberg tér (Budapest, VIII. )
Útvonal: Gutenberg Otthon (1907, Vágó fivérek) – Ari Kupsus Galéria (Bródy Sándor utca 23/b) - H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési központ - Horánszky (volt Zerge) utca 13 sz. - Párbeszéd Háza és kávézója, a Loyola Café (Horánszky utca 20.sz.) – Pesti Jézus szíve templom- Feszty Masa Úti Boldogasszony- kegyképe (1809, Kauser József) Lőrinc pap tér - Mária utca 25. - Hotel Palazzo Zichy Budapest (gróf Zichy Nándor palotája, Lőrinc pap tér 2.) - Krúdy utca - Mikszáth tér - gyufagyújtás Irinyi János emlékére - fröccsmegálló A séta időtartama: 2,5 óra. A sétát vezeti: Maczó Balázs helytörténész.

2013. szeptember 17., kedd

Kulturális Örökségnapok a divat jegyében

Húros Annamária díszlet- és jelmeztervező kiállítása a Festetics Palotában, 
a Civilek a Palotanegyedért Egyesület közreműködésével
1088 Budapest Pollack Mihály tér 3.
szeptember 21. szombat 10:00-18:00
szeptember 22. vasárnap 10:00-15:30

Tükörterem: szeptember 21. 14:30-15:00 
Húros Annamária díszlet- és jelmeztervező bemutatója
A bemutatót vezeti: Farkas Tamás színművész, közreműködnek a Vörösmarty Gimnázium önkéntesei

Tükörterem: szeptember 22. 12:30-13:00 
Húros Annamária díszlet- és jelmeztervező bemutatója
A bemutatót vezeti: Farkas Tamás színművész, közreműködnek a Vörösmarty Gimnázium önkéntesei

Minden páros órában idegenvezetést tartanak a Palotában. 
A programok ingyenesek. 
további információ: www.oroksegnapok.hu

2013. szeptember 16., hétfő

NEM CSAK BÖLCSÉSZEKNEK!

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának Múzeum körúti campusa a kívülállóknak, de akár a tanároknak, vagy a diákoknak is egy megszokott egyetemi helyszínnek tűnhet. Azonban, ha jobban körülnézünk sok megmagyarázatlan kérdésre és titokra bukkanunk. Miért vannak csatornafedők és körbefalazott karcsú vasoszlopok a Távol-keleti Tanszék folyosóján? Miért van itt csillagvizsgáló torony? Ráadásul kettő? Miért nincs egyáltalán vas a HÖK-iroda épületében? Mi az a Steindl-massza? Hol élt és tanított az egyetem névadója? És ő maga tudóssága mellett milyen ember, milyen pedagógus volt? A válaszokon kívül még számtalan érdekességet megtudhatnak az érdeklődők a campus történetéről, épületeiről egy izgalmas séta keretében. A séta hossza kb. 60 perc.
Vezető neve: 
Huszthy Zita
Talákozó helyszíne
1088
Budapest
Múzeum krt. 6-8.
Séta indulási ideje: 
2013.09.21., szombat - 10:00

2013. szeptember 11., szerda

Bölcsi változatok

Kis ízelítő a bölcsőde homlokzatára érkezett munkákból. Várjuk a hozzászólásokat és kíváncsian várjuk a döntéshozók válaszát!












Látogatás a Telenor Házban



 A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) folytatta az érdekes és tanulságos helyek meglátogatására szervezett programját: a Magyar Rádió épületegyüttesének, az épülő 4-es metró néhány állomásának, a MÁV Szimfonikusok székházának, a Kriminalisztikai Múzeumnak és a Kerepesi-temetőnek (a Nemzeti Panteon ezen részének) felkeresése után, a Telenor magyarországi központját, a különleges műszaki megoldásairól híressé vált törökbálinti székházat, a Telenor Házat látogattuk meg, 2013. június 7-én.
Az épülethez közeledve, az volt a „feltűnő”, hogy a szokásos székházaktól eltérően, ez milyen jól illeszkedik a természetes környezetbe. A közelről és belülről is nemesen egyszerű, de nagyon szép és érdekes „házat” felkészült és segítőkész vezetőink, a céget képviselő Rédei Zsófia és Haláchy Ferenc mutatták meg, „tetőtől talpig”, fentről a -2. szintig.

 
 A tetőn elgyönyörködtünk a kilátásban, majd meghallgattuk a cégről és magáról a létesítmény születéséről szóló ismertetést. A Pannon GSM, amely 1994-től a norvég Telenor tulajdonában van, korábban Budaörsön, több épületben elhelyezve működött. A még hatékonyabb működés érdekében, az egész szervezetet és eszközállományt befogadni képes, új telephely és ezen belül irodaház megvalósításáról döntöttek. A Budapesthez közeli Törökbálinton lévő ún. Égettvölgyben találták és vásárolták meg az alkalmas területet. (Cím: Telenor Magyarország Zrt. 2045 Törökbálint, Pannon út 1.) A kiírt nemzetközi tervpályázatot a Zoboki – Demeter és Társaik Építésziroda nyerte meg, amelynek többségi tulajdonosa Zoboki Gábor, aki egyebek mellett a Művészetek Palotáját (MŰPA) is tervezte. A tervezőkkel megismertették az anyavállalat pár éve épült oslói székhelyét, valamint az itt alkalmazott munkamódszert és ennek hazai adaptálására kérték őket. Ennek eredményeként született az építészeti megoldásaiban és épületgépészeti technológiájában is egyedülálló létesítmény.
Amint a tervezőiroda honlapján olvasható:

A New Way of Working koncepcióját az épület alaprajzában és szerkesztésében is követtük. Az egységekre, úgynevezett unitokra osztott rendszer teljesen eltér a megszokott, labirintus-folyosókról nyíló cellás, de még a hatalmas egyterű amerikai irodáktól is. Sokkal flexibilisebb, nyitottabb, kényelmesebb és nem utolsó sorban hangulatosabb is. A Pannon törökbálinti székháza esetében a unitok részére 9, különböző magasságú, elkülönülő szárnyat hoztunk létre, amelyek egy többszintes a közösségi lét helyszínéül szolgáló központi előcsarnokra szerveződnek. A szinteket hidak kötik össze, a hidakat pedig lépcsők. Amikor valaki belép az épületbe, a hatalmas közösségi térből rögtön látja azokat, akik a unitokban dolgoznak, de a unitokban dolgozók is belelátnak az Átriumba.
A unitok kőburkolatos tömbjei és a teljes felületen üvegezett előcsarnok kontrasztja jól érthetővé teszi az épület alapműködését. Az előtérben zajló élet és a tárgyalók látványa miatt az épület szíve a leghangosabb, és ahogy haladunk kifelé az egyes épületszárnyakban egyre melegebb, egyre csendesebb és nyugodtabb lesz körülöttünk az atmoszféra. Ahogy áthaladunk a tárgyalók gyűrűjén és eljutunk a unitok közbenső zónáiba még mindig a közösségi terek dominálnak, majd tovább haladva az épületszárnyak vége felé, a csendes, elmélyült munkához elengedhetetlen hangulat fogad minket. Az épületszárnyak mind az erdő felé nyúlnak, így a Pannon kollégái az asztaloknál úgy érezhetik, hogy a természetben ülnek”.
Ezt a természet-közeli élményt fokozza, hogy a rendelkezésre álló 8 hektár területnek csupán közel 7,5%-át építették be.

A Telenor Ház a mobilitáson és együttműködésen alapuló munkavégzésre helyezi a hangsúlyt. Ebben lényeges szerepet kap a távoli munkavégzés is. A munkatársak túlnyomó többsége laptopon dolgozik, mobilinternet-hozzáféréssel és biztonságos belső hálózati eléréssel kiegészítve. A társaság arra törekszik, hogy a különböző szervezeti egységek, funkciók a legésszerűbben és legcélszerűbben legyenek elhelyezve az előzőekben említett irodaegységekben (unitokban). Mivel a munkatársak egy része nincs benn az épületben (külső feladatot lát el vagy otthon dolgozik – esetleg a székház sport-létesítményeiben regenerálódik), kevesebb az asztal, mint az összlétszám és gyakorlatilag senkinek sincs saját asztala – oda ülnek le a saját gépükkel vagy ott csatlakoznak a központi rendszerre, ahol éppen van szabad hely (egységnyi hely – bocsánat) az egységen belül. Mivel szinte nincs papír munkaközi termék, ez nem jelent gondot. Az egységekben a személyes holmiknak van mindenkinek egy kisméretű rekesze egy szekrényben. Maguk az asztalok egyszerűek, de csodálatosak: automatikusan állítható a magasságuk. A munkatársak kényelmét és otthonosság-érzetét nemcsak a sport-létesítmények, hanem az étkezéssel kapcsolatos lehetőségek is szolgálják. A munkaterek természetszerű nyüzsgését ellensúlyozza, hogy az épület nyugalmat áraszt és a kevés, de jól megválasztott dekoráció is erősíti ezt a hangulatot.
Ami a technikai megoldásokat illeti, a Telenor Ház hűtési-fűtési rendszere a száz méter mélyre fúrt hőszondákat alkalmazó geotermikus hőszivattyúkon alapul. A szellőztetőrendszer hőcserélő berendezése biztosítja, hogy minél kevesebb energia vesszen kárba, míg 168 négyzetméternyi napkollektor szolgáltatja az épületben dolgozó munkatársak melegvíz-igényének előállításához szükséges energia több mint 60%-át. A különböző épületfunkciókat számítógéppel vezérelt, intelligens központi rendszer irányítja. Az épület déli és viszonylag sok napfényt kapó részein, az ablakok külső felén, több paraméter szerint központilag szabályozható árnyékoló rendszert helyeztek el, a napenergiát így is hasznosítva az optimális hőháztartás érdekében.




A létesítmény 2005-2008 között született, a fizikai megvalósítás két év alatt történt, zömében magyar munkával és norvég közreműködéssel. 2011-ben a skandináv munkakultúrát hazánkban elsőként meghonosító Telenor Ház, mint Magyarország egyik legmodernebb és leginkább környezetbarát vállalati központja, elnyerte a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat első díját. Ugyancsak 2011-ben, környezettudatos megoldásaiért, Építőipari Nívódíjat is kapott.
Mi, látogatók is gazdagodtunk a látottaktól-hallottaktól. Köszönjük a vállalat nyújtotta lehetőséget, kísérőink türelmét és felkészültségét, valamint a tervezőknek és a kivitelezőknek, hogy megerősítették a hazai szakemberekbe vetett bizalmunkat.

Ide most képeket kellene tennünk a meglátogatott épületről és környezetéről. Teszünk is, de előtte egy kicsit még igénybe venném a t. Olvasók türelmét. Úgy vélem, érdemes megemlíteni, hogy a látott vagy említett korszerű megoldások fejlesztésének és alkalmazásának úttörői között magyarokkal is találkozhatunk. (Akárcsak bármely más szakterületen, ha egy kicsit utánanézünk.) Itt most három személyre hívnám fel a szíves figyelmüket, szakirodalmi források alapján.

OLGYAY ALADÁR (Budapest, 1910. szeptember 1. – Princeton, USA, 1963.) és
OLGYAY VIKTOR (Budapest, 1910. szeptember 1. – Princeton, USA, 1970. április 22.)
Olgyay Viktor festőművész iker fiai az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségiztek, szín jelesre. A budapesti Műegyetemen 1934-ben szereztek építészmérnöki oklevelet. Munkásságuk összefonódik, legtöbb munkájukat együtt végezték. Diploma után két éves római ösztöndíj következett, eközben terveztek is (San Vita templom, egy apartman ház). Róma után Párizsban, Londonban és New Yorkban, a Columbia Egyetemen képezték tovább magukat.
1938 és 1947 között Budapesten volt építész irodájuk. Ebből az időszakból néhány fontosabb munkájuk: az 1939-es New York-i világkiállítás – igen sikeres – magyar pavilonja (a tervezéssel megbízott Weichinger Károly munkatársai voltak, Antal Tiborral együtt); pavilonok a Budapesti Nemzetközi Vásár, a bécsi és az izmiri vásár számára; bérházak, lakóépületek (Budapesten a Városmajor utcában, a Hungária körúton, a Lajos utcában); a Stühmer Csokoládégyár budapesti épülete; a balatonaligai üdülőtelep (a közelmúltban többször szóba került Club Aliga); valamint városrendezési tervek.
Már a Stühmer Csokoládégyárnál és a városrendezési terveknél is alkalmazták az úgynevezett bioklímatikus tervezési módszerüket: Messzemenően figyelembe vették az adott épületben folyó életvitel és munkavégzés emberi, élettani és technológiai igényeit és az ezeket befolyásoló környezeti tényezőket (napsugárzás, megvilágítás, az épület felmelegedése stb.).
A kétnyelvű „Arts and Artists in Hungary” tervezett sorozat első és egyetlen köteteként „Olgyay & Olgyay” címmel 1946-ban 26 tervüket publikálták, majd a következő évben kivándoroltak az Egyesült Államokba. A kötet 1951-es amerikai kiadásához Breuer Marcell írta az előszót, a borítólapot Kepes György tervezte.
Amerikában nem a tervező építészek között, hanem az egyetemeken találták meg a helyüket. Az indianai Notre Dame Egyetemen, az M.I.T.-n, majd a Princeton Egyetemen dolgoztak. Ők folytatták az 1950-es évek nemzetközileg legjelentősebb építészeti kutatásait: továbbfejlesztették a már Budapesten alkalmazott, korábbi tervezési elveiket. Eredményeiket folyóiratokban és két könyvükben adták közre. 1957-ben jelent meg (angolul) a „Napfény szabályozás és árnyékoló eszközök” című munkájuk, 1963-ban pedig a „Klímatikus tervezés”, amelyet spanyolul és olaszul is kiadtak és nagy hatással volt a harmadik világ építészetére.
Az Olgyay testvéreket tartjuk az úgynevezett „passzív-szoláris” építészet feltalálóinak. Sajnos napjainkra már egykori szerepük, nevük és magyarságuk ténye a nemzetközi szakmai köztudatban – de talán itthon is – elhalványult.

Ha még jut erre egy kis idő, azért megemlíteném, hogy a napenergia aktív használatában is egy magyar személy, mégpedig egy igen csinos és rendkívül okos magyar hölgy, TELKES MÁRIA (Budapest, 1900. – Budapest, 1995.) járt az élen. Ő Budapesten szerzett matematika-fizika tanári diplomát és az 1920-as évek végétől mintegy 70 évig az Egyesült Államokban, főleg az M.I.T.-n dolgozott. Az ő tervei alapján építették az első napenergiával fűtött kísérleti házat és az egyetemen évtizedekig ő volt a napenergiával kapcsolatos kutatások irányítója. Bár sokan úgy gondolják, hogy az újításokat általában a fiatalok és a férfiak hozzák, Telkes Mária munkássága – aki 90 éves korában nyújtotta be utolsó szabadalmát – azt is jelzi, hogy a hölgyek és az idősek is csodákra képesek.

Köszönöm a türelmüket.
Sipka László (fotók Perényi László)
2013. június 10.

Természetismereti séta - Budavári és Vízivárosi emlékek

A Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztálya szeretettel várja a Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagjait, minden kedves érdeklődőt az alábbi túrára
2013. szeptember 15.
találkozás: Budapest, Széll Kálmán tér, Metró feljárat 9 órakor
táv: 4 km  szintkülönbség: 50 m
Túravezető: Szemenyei Pál
A túrák nyíltak, saját felelősségére bárki részt vehet rajtuk.
Kérjük, az időjárásnak és a terepviszonyoknak megfelelően öltözködjenek.
Csak azokra a túrákra jelentkezzenek, vagy jöjjenek el, amelyek a kondíciójuknak és egészségi állapotuknak megfelelnek!
Internetes elérhetőségük: http://erzsebetvaros-tbssz.hu/apisz se

2013. szeptember 2., hétfő

Bölcsőde megszépítés - PÁLYÁZAT

Érkeznek a pályamunkák, de még nem késő, alkoss TE is valamit a bölcsi homlokzatára!



2013. augusztus 26., hétfő

Természetjáró túrák

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály szeretettel várja a
Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagjait,
minden kedves érdeklődőt az alábbi túráira

Augusztus 29. (csütörtök) Nyugdíjas túra
Hegység: Budai hg
Útvonal: Normafa - Libegő - Annarét - Kossuth szobor - Harang-völgy
Táv: 6 km Szint: 100m
Találkozás: Széll Kálmán tér Metró feljárat 9 órakor
Túravezető: Dr. Balogh Istvánné, Nagy József

Augusztus 31. (szombat) Budapest természeti értékei Turjános
Hegység: Budapest
Útvonal: Rákospalotai határút – Turjános
Táv: 6 km Szint: 0m
Találkozás: Blaha Lujza tér 7-es busz megállóban 9 órakor
Túravezető: Telek György

A túrák nyíltak, saját felelősségére bárki részt vehet rajtuk. Kérjük, az időjárásnak és a terepviszonyoknak megfelelően öltözködjenek. Csak azokra a túrákra jelentkezzenek, vagy jöjjenek el, amelyek a 
kondíciójuknak és egészségi állapotuknak megfelelnek!

Túrák vezetői és szervezői:
Dr. Balogh Istvánné: 06 30 911-9965,
Telek György: 06 30 257 9601 telekster@gmail.com

Honlap elérhetőségek: Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség: http://erzsebetvaros-tbssz.hu
Ápisz Természetbarát Szakosztály: http://erzsebetvaros-tbssz.hu/index.php/esemenyek/tagszervezetekturai/apisz-se-termeszetbarat-szakosztalyturjános

Turjános (kép:gpsgames,hu)

Palotanegyed tervpályázat eredménye

Kissé megkésve, itt a hivatalos eredmény itt.
I. díjat nyertek a 21. sorszámú, kngkng kódszámú pályázat alkotói;

- Baji Hajnalka - BCE
- Németh Andrea - MOME
- Reith Anita - BCE
- Sipos Andrea - BCE
 
II. díjat nyertek a 11. sorszámú, 757344 kódszámú pályázat alkotói;

- Kovács Károly Lehel - BME
- Schvarckopf Csaba - BME
- Szilágyi Norbert - BME
- Szökő Kristóf István - BME
 
II. díjat nyertek a 20. sorszámú, HYQUEA kódszámú pályázat alkotói;

- Deichler Tímea - BME
- Jakab Dániel - BME

2013. augusztus 12., hétfő

Bölcsőde megszépítés - PÁLYÁZAT

Tudomásunkra jutott, hogy az egyesületünk által sokszor felemlegetett Horánszky utcai Bölcsőde utcaképbe nem illő és eléggé lepusztult homlokzata, ha minden igaz hamarosan megújul.
Pontosan nem tudjuk még milyen lesz, ezért megkérdezzük tagjainkat, az itt lakókat és mindenkit - milyennek szeretné látni!

A CaPE ezúton kiír egy nyilvános "pályázatot":
ILYENNEK SZERETNÉNK LÁTNI A BÖLCSŐDÉT!
Várjuk a mellékelt homlokzat színes rajzát (bármilyen technikával - színes ceruza, zsírkréta, vízfesték, kollázs...)
elektronikusan az egyesület címére (palotanegyedért@gmail.com, info@cape.hu)
vagy papír alapon a H13 portáján leadva.
Leadási határidő 2013. szeptember 3.
A pályaműveket másnap eljuttatjuk az illetékesekhez további felhasználásra.
A legjobbakat természetesen tárgyi jutalomban részesítjük!!!


VÁRJUK A SZEBBNÉL SZEBB TERVEKET!

"Számonkérő levél"

A hirtelen bevezetett forgalmirend-változás nyomán alábbi levelet juttattuk el a helyi képviselőinknek: