2013. december 1., vasárnap

A Magyar Rádió születésnapja


1925 nyarán készült el az első igazi stúdió, mely a Rákóczi út 22. számú ház harmadik és negyedik emeletén működött. A fejlesztések után 1925. december elsején ünnepélyes keretek között avatták fel a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-t. Demény Károly, a Posta vezérigazgatója ezekkel a szavakkal köszöntötte a hallgatókat: ”A Magyar Rádió budapesti adóállomása, mint a magyar találmányú Telefonhírmondó utódja, nagynevű elődjének, modern stúdióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalosan működését és rendes programját, melyet a Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel, a csepeli állomás útján 546 méteres hullámhosszal szór szét az éterben.”

A fejlődés következtében elengedhetetlenné vált egy új stúdióépület kialakítása.  A Palotanegyedben, a Nemzeti Múzeum mögött, a Sándor (főherceg) utcában csendes, ipari áramtól mentes helyen találtak megfelelő telket. Az 1928-ban (85 éve) átadott új székházban kapott helyet a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Film Iroda, a Magyar Hirdető Iroda, valamint a többi testvérvállalat Az új épület földszintjén két stúdiót, próbatermet és a hozzájuk kapcsolódó várószobát, az első emeleten erősítőt, mérőszobát, felolvasószobát, hírszerkesztői szobákat, irodákat építettek. A második emeletet az igazgatóság, a műsorszerkesztés és az adminisztráció foglalta el.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése