2009. október 21., szerda

Múzeumkerti mustra


... no még mielőtt bárki a mustra gondolna, így a szüret végén, fordítsuk komolyra a szót:
munka van!! Ráadásul olyan, aminek örülünk! :-)




A Múzeumkert ügyében, ahogyan az a korábbi beszámolóból kiderült, az aláírásgyűjtéssel párhuzamosan megkereste az egyesületünket a Múzeum főigazgatója, Dr. Kovács Tibor és így sor került vele egy elsőkörös egyeztetésre. Szerencsére fogadókészség nyilvánult meg a részéről, Péterrel, a CaPE elnökével ebban állapodtak meg, hogy mindkét fél elkészíti a "kívánságlistáját", hogy az majd - a remélhetőleg nagyon közeli - jövőben megállapodás formát ölthessen.

Kaptunk tehát egy lehetőséget arra, hogy beleszóljunk a Múzeumkert kialakításába, régi-új funkcióinak megtervezésébe! Ehhez szakmai segítséget kapunk a Táj-Kert blog szerzőjétől, Aesculustól, aki már korábban is foglalkozott a kerttel és most határtalan lelkesedéssel és lendülettel kutat az ide plántálható és innen kivágásra javasolt növények témájában, fakatasztert szerez be, nyomoz a korábbi tervek után, felméri a szobrok elhelyezkedését. Az ő szakmai álláspontja szerint mindenképpen még lombhullás előtt kell felmérni a helyzetet annak érdekében, hogy érdemben tudjunk nyilatkozni és értelmes, használható javaslatokat megfogalmazni. Ezért tehát kitűztünk egy időpontot, amikorra minden egyesületi tagot és kedves érdeklődőt várunk egy bejárásra, mustrára és egyúttal a jövőt illető ötletek megfogalmazására, mégpedig

október 30-án, pénteken délután fél 3-ra

a Múzeumkert Olasz Intézet felőli bejáratánál!

Szeretnénk, ha mindazok eljönnének erre az alkalomra (amit nyilván komoly tervezés követ), akik segítettek a nyílt levelünk megfogalmazásában, terjesztésében vagy egyszerűen csak támogatóan állnak a kezdeményezéshez és van ötletük a jelenlegi állapotok javítására! Azoknak az észrevételeit, javaslatait is várjuk, akik személyesen nem tudnak eljönni, de veszik a fáradtságot a véleményük megfogalmazására: az ő leveleiket és hozzászólásaikat e bejegyzés kommentjei közé vagy a egyesulet@palotanegyed.info címre vagy papíralapon a Zappa Cafféba várjuk!

Kérjük, aki rendelkezik régi vagy akár nem is olyan régi ábrázolással, fotóval, leírással a kertről, hozza el!
És halljuk az emlékeket a gyermekjátszótérről, a hétvégi térzenéről, a piknikezőkről!
Indítsuk be a fantáziánkat, vessük össze ezeket a ma kívánatos funkciókkal (átjárás, pihenés, művelődés) és az ezekhez szükséges intézkedésekkel (hátsó kapuk megnyitása, autók kitiltása, kősátrak máshová helyezése, újabb padok, asztalok kihelyezése)!
Ötleteljünk-fotózzunk-tervezzünk együtt jövő péntek délután!

4 megjegyzés:

  1. Asztalok legyenek, sakk/malom/dáma felszínnel, és akkor ott lehetne kártyázni is, enni is, pakolni is, ülni is.
    A hajlékonyak is örülnének neki ;)

    VálaszTörlés
  2. Nos, én a 70-es években jártam oda a gyerekkel és a kutyával sétálni játszani. Jó lenne ha megint lehetne együtt!

    30-án Berlinben leszek de addig megpróbéálom összeszedni az emlékeimet és megirni mit is szerettem a "múzicská"-ban, hol ücsörögtek az idősek, merre bújtak össze a szerelmesek, rohangáltak a nagyobbacskák és homokoztak a picúrok. Hol magyaráztak a tanárok és az ünneplőbe öltözött gyerekek merre bámészkodtak. A Tűzoltó Zenekarra is emlékszem, ahogy harsányan szállt a katona zenée dallama...Megnézem meg vannak-e a képek...jó ez a 3 napos ünnep, lesz egy kis idő..

    VálaszTörlés
  3. Ma készitettem egy műsort a Civil Rádióban a Múzeum-kertről. Meghallgatható a www.civilradio.hu honlapon, az archivumban, a páratlan hét hétfő 16 - 17 óra között /két track/ a műsor cime: város szemmagasságban. Két hétig meghallgatható, azután elküldöm annak aki kéri.

    VálaszTörlés