november elején
Az
ablakon keresztül-kasul ragasztószalag csíkok, tizenkét év után újra. Széles,
sárgásbarna papírcsíkok. Igaz, nem mindenre emlékeztem a főváros ostromából, de
a ragasztószalagok ákombákomjára az ablakokon, igen. És anyám most ősszel, az
ágyúzás kezdetekor minden ablakot gondosan össze ragasztócsíkozott.
A
robbanások légnyomása miatt. Hogy ki ne törjenek.
Nem
vitatkoztam, tudtam, hogy nem oktalan az elővigyázatosság. Napok óta
randalíroztak a Vörös Hadsereg tankjai főváros szerte. Az utcánk a Rákóczi
útról nyílott. Üres volt, senki nem merészkedett ki a házakból. Mióta a várost
újra megszállták az oroszok. Kézifegyverek hangját már nem hallani. Néha
repülőgépek zúgnak át a házak felett. Dübörgés a Kiskörút felől. Balról. Most
ágyúlövések és valami tompa robaj. Azután csend. A tank is megállt valahol. Az ablakhoz óvakodva kinéztem
a főútvonal felé. A Rókus kápolna felől porfelhő lappad az útra. Térdig érő
köd. Hirtelen dübörögve megindul, közeledik a tank. A Vas utca torkolatánál
csikorogva fékez, megáll. Nyekkengetve forgolódik. Betolat az utcába. Egy
T34-es. Nagy fehér szám az oldalán. És a vörös csillag. A lövegtorony zárva.
Áll a monstrum az utca torkolatában, behúzódva a két házsor fedezékébe.
Ágyúcsöve a Nagykörút felé néz. Jobbra. Vár. Halkan mormol a motorja. Lesben
áll. Mire vár? A magyaroknak nincsenek tankjai. Már semmijük sincs. Szabadságunk sem. Csak néhány napig
volt.
A Rákóczi út
túloldalán a házak minden ablakán leeresztett redőny. Világos nappal, késő
délelőtt. Sehol semmi mozgás. Az üzletek portálüvege csillog a napfényben. Nem
látni, mi van a kirakatban. Sem a Vasedény fazekait, lábosait, az evőeszközöket
és szerszámokat, sem a Röltex függönyeit, párnáit. A színes paplanokat. Amikor
arra jártam, minden nap megnéztem minden kirakatot. De most nem láthattam
semmit. Csak bámészkodtam. A tank meg álldogált, mint egy monstruózus utcabútor.
Mintha Budapest városképéhez hozzátartozna 1956 november elején a Vörös
Hadsereg koszos tankja is.
Már majdnem
megfeledkeztem a tankról, amikor az hirtelen felmordult. Füstöt okádva
dübörögni kezdett a motorja. Na, végre
elmennek. De még nem. Lassan egyenesbe fordítja az ágyúcsövet. Lejjebb
ereszti. Amikor a löveg már vízszintes, óriási dörrenés. Majd’ kiestem az
ablakon. A váratlan hangtól, ijedtemben. Hátraugrottam, hátrahőköltem, minden
porcikám remegett. Majdnem annyira, mint az ablaktáblák. Felbőg motorja és a
tank csörömpölve elindul. Elmegy.
Mire újra kinézek az
ablakon, nem hiszek a szememnek. A rövidáru bolt kirakatában tűz. A lángok
kicsapnak és már az első emeleti ablakokig érnek. Fekete füst, korom kezd
terjengeni. Lassan elfedi a ház homlokzatát. Égés kesernyés szaga. A keserű
füst egész életemben az oroszokra emlékeztet majd.
Az
indokolatlan, értelmetlen, barbár rombolásra.
forrás: fortepan.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése