Szeretnék felhőtlenül örülni. De nem tudok. Pedig szemlátomást megújulunk, alakulunk. Az ablakunkból vagy az utcát járva, napról napra követem az eseményeket. A Palotanegyed szépül, egyre hangulatosabb. Akkor miért az elégedetlenkedés? - teszi fel a kisördög bennem a kérdést. Mert ugyanezzel az erővel még szebb is lehetne, netán tartósabb. A múlt évben, mindnyájunk örömére átadott, felújított Mária utca kis kockakövei már lazulnak, potyognak. Ennyi? Egy év sem kellett és máris a Reviczky - Ötpacsirta - Pollack sorsára jut? Pedig reméltük, hogy nem. Hogy itt más lesz, tartósabb... A készülő Horánszky utca, ha így marad, igazi turistalátványosság lesz: a járda közepére kerültek a vízcsapok. Hm. Igazán érdekes, egyedülálló megoldás. Az igazság az, hogy a vízcsapok helye, valójában nem változott. Csak a járda lett szélesebb. Így, ami eddig a szélén volt, az most a közepére került. A Vízművek szerint a csapok jó állapotban vannak, így azok cseréje, áthelyezése nem indokolt. A kivitelezésért felelős RÉV8 pedig ezt minden további nélkül elfogadja. Hogy ez így abnormális? Na és! Akárcsak az, hogy a kövezés magasságát nem sikerült összhangba hozni a Krúdy utcáéval. Én még emlékszem arra, amikor a Nyugati téri felüljáró (akkor Marx térre hallgatott) két irányból indított építésénél jó néhány centi szintbeli különbség akadt. Vagy itt van a H13 becenévre keresztelt átalakuló, megújuló (szívesen írnám: szépülő, de ez itt sajnos nem alkalmazható) műemlék épület. A mellette található Vörösmarty Gimnázium felújítását is érdeklődéssel szemléltük és öröm volt látni, ahogy a lebomló állványzat alól fokozatosan felsejlett, előtűnt a pazarul és ízlésesen felújított, stukkóiban kiegészített, harmonikus színekre festett homlokzat. Az egész utca, az egész negyed örült. Végre, már nagyon időszerű volt. De megérte várni, most igazán mívesre sikeredett. Ilyen és hasonló megjegyzéseket lehetett akkortájt errefelé hallani. Aztán kezdetét vette a H13 felújítása. Hihetetlennek tűnt, hogy a szűkre szabott határidőt lehet tartani, hogy ennyi szakmunkás, gép, anyag mozgatása pontosan, menetrend szerint megoldható. Mintha nem is idehaza lennénk! Ment minden, mint a karikacsapás. És a környéken lakók, idelátogatók szurkoltak, örültek a szervezetten folyó munkának. Néha morogtak a hajnali zajok, kopácsolás, por miatt, de alapjában szimpátiával kísérték az építkezést. És eljött a NAGY NAP. A lepel itt is lehullott! És láss csodát ... vagy inkább ne! Szeretném feledni azt a pillanatot: a gyönyörűen felújított épület, a kiegészített, újrafaragott stukkók, oromzat, minden, a míves kapualj, az eresz alatti gyönyörű virágfüzér, szóval minden-minden (kivéve az erkély újonnan kialakított oszlop-korlátját) egy, leginkább a barna mártáshoz hasonló színnel (hogy udvariasan fogalmazzak) lett leöntve. Mi meg arcul öntve. Egy pillanat alatt. Aki erre járt megdermedt. Nem hitt a szemének. Reméltük, hogy tévedés. Reméltük, hogy a szomszédos gimnáziumhoz hasonlóan - ha már ilyen rondasággal kell együtt élnünk - legalább a szép kőfaragások, oromzati díszek valami más színnel kerülnek kiemelésre. Hát nem. egységes sötétbarna szörnyűség. Állítólag a műemlékesek... Még jó, hogy van kire mutogatni. De hol van a józan ész? Mindenki lája, hogy ez így nem szép, nem ideillő (ilyen színt én még budapesti házon nem láttam), idegen. A gyönyörűséges oromzati minták alig kivehetőek, elsikkadnak, beleolvadnak a ház falába. Az amúgy izgalmas olajzöldre(?) lefestett nyílászárók színe is alig látszik a nagy sötét masszában. Ez feltűnhetett másnak is, mert most mintha valami fehér átmázolással kísérleteznének...
Hát ezért nem tudok felhőtlenül örülni. Sok minden történik, szépülünk, csak azok a kis(?) szeplők ne lennének mindig ott!dr. Sipka Júlia
