Két program egy nap!!!

Meghívó

Segítség a kerületi vállalkozóknak

A H13-ban ingyenes előadás-sorozatot szervez a Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft., melynek az a célja, hogy felkészítsék a kerület vállalkozóit az uniós pályázatokra, valamint hogy segítsék őket gazdasági és személyügyi kérdésekben.

Előadások és workshopok:

nov. 21. Kovács Judit: Miért én, Miért te?

nov 27. Roboz Zsóka: Gazdálkodj okosan

dec. 10. Kovács Judit: Lehetőségek humán oldalon

dec. 5. Roboz Zsóka: Szervezetfejlesztés

Helyszín: H13 Diák és Vállakozásfejlesztési Központ, VIII. kerület, Horánszky utca 13.

Időpont: 9–-12-ig

A részvétel ingyenes. Korlátozott befogadóképesség, max. 100 főig.

Votin József: Azok az őszi napok (3. rész)

november elején

Az ablakon keresztül-kasul ragasztószalag csíkok, tizenkét év után újra. Széles, sárgásbarna papírcsíkok. Igaz, nem mindenre emlékeztem a főváros ostromából, de a ragasztószalagok ákombákomjára az ablakokon, igen. És anyám most ősszel, az ágyúzás kezdetekor minden ablakot gondosan össze ragasztócsíkozott.                                                        

A robbanások légnyomása miatt. Hogy ki ne törjenek.                                                                      

Nem vitatkoztam, tudtam, hogy nem oktalan az elővigyázatosság. Napok óta randalíroztak a Vörös Hadsereg tankjai főváros szerte. Az utcánk a Rákóczi útról nyílott. Üres volt, senki nem merészkedett ki a házakból. Mióta a várost újra megszállták az oroszok. Kézifegyverek hangját már nem hallani. Néha repülőgépek zúgnak át a házak felett. Dübörgés a Kiskörút felől. Balról. Most ágyúlövések és valami tompa robaj. Azután csend. A tank is megállt valahol. Az ablakhoz óvakodva kinéztem a főútvonal felé. A Rókus kápolna felől porfelhő lappad az útra. Térdig érő köd. Hirtelen dübörögve megindul, közeledik a tank. A Vas utca torkolatánál csikorogva fékez, megáll. Nyekkengetve forgolódik. Betolat az utcába. Egy T34-es. Nagy fehér szám az oldalán. És a vörös csillag. A lövegtorony zárva. Áll a monstrum az utca torkolatában, behúzódva a két házsor fedezékébe. Ágyúcsöve a Nagykörút felé néz. Jobbra. Vár. Halkan mormol a motorja. Lesben áll. Mire vár? A magyaroknak nincsenek tankjai. Már semmijük sincs. Szabadságunk sem. Csak néhány napig volt.                 

A Rákóczi út túloldalán a házak minden ablakán leeresztett redőny. Világos nappal, késő délelőtt. Sehol semmi mozgás. Az üzletek portálüvege csillog a napfényben. Nem látni, mi van a kirakatban. Sem a Vasedény fazekait, lábosait, az evőeszközöket és szerszámokat, sem a Röltex függönyeit, párnáit. A színes paplanokat. Amikor arra jártam, minden nap megnéztem minden kirakatot. De most nem láthattam semmit. Csak bámészkodtam. A tank meg álldogált, mint egy monstruózus utcabútor. Mintha Budapest városképéhez hozzátartozna 1956 november elején a Vörös Hadsereg koszos tankja is.                                           

Már majdnem megfeledkeztem a tankról, amikor az hirtelen felmordult. Füstöt okádva dübörögni kezdett a motorja. Na, végre elmennek. De még nem. Lassan egyenesbe fordítja az ágyúcsövet. Lejjebb ereszti. Amikor a löveg már vízszintes, óriási dörrenés. Majd’ kiestem az ablakon. A váratlan hangtól, ijedtemben. Hátraugrottam, hátrahőköltem, minden porcikám remegett. Majdnem annyira, mint az ablaktáblák. Felbőg motorja és a tank csörömpölve elindul. Elmegy.         

Mire újra kinézek az ablakon, nem hiszek a szememnek. A rövidáru bolt kirakatában tűz. A lángok kicsapnak és már az első emeleti ablakokig érnek. Fekete füst, korom kezd terjengeni. Lassan elfedi a ház homlokzatát. Égés kesernyés szaga. A keserű füst egész életemben az oroszokra emlékeztet majd.     

Az indokolatlan, értelmetlen, barbár rombolásra.

forrás: fortepan.hu