2023. november 11., szombat

Lakik itt egy Katona Józsi nevű korhely?


232 évvel ezelőtt, 1791. november 11-én született Katona József  

Katona József a pesti Karacs-házban
A mai Budapest, VIII. kerület, Szentkirályi u. 23. számú lakóház helyén a 19. század első felében Magyarország és Pest egyik szellemi központja volt.
Karacs Ferenc rézmetsző mester szellemileg és anyagilag is a 19. századi feltörekvő polgárság kiemelkedő alakjai közé tartozott. Rézmetsző munkássága fontos kiadványok, térképek, céhlevelek alapján ma is tanulmányozható. (A legszebb kecskeméti céhlevelek is az ő műhelyében készültek.) Felesége Takács Éva író, költő, nőnevelő; lánya Karacs Teréz írónő, több leánynevelő intézet nevelője és vezetője, „a magyar nőnevelés úttörője.” Karacs Ferenc folyamatos és élénk kapcsolatban állt a kor jeles művészeivel, könyvkiadóival, nyomdászaival és könyvkereskedőivel. Háza a korabeli társasági élet és szellemi kultúra egyik központja, ihletadó és kisugárzó helye, írók, költők, színészek találkozóhelye.
A Pesten tanuló kecskeméti Katona József nemcsak látogatója, hanem lakója is volt a Karacs-háznak. 1811-ben és 1813-ban, írói munkásságának legtermékenyebb korszakában kapott otthont a jeles mecénás család házában. (Karacsék az egyik kis szobát mindig olyan fiataloknak adták ki, akik Pesten tanultak és rászorultak a támogatásra.) Katona József itt írta a Bánk bán előtanulmányait, egyes részleteit; és itt vetette papírra a Jeruzsálem pusztulása című darabját is.



Karacs Teréz: A régi magyar színészetről - részlet

Katona József Pesten

Itt-ott jó földre talált a mag, melyet a magyar művelődésért lelkesülő anyám elvetett.

Különösen a drámairodalom terén már igen ifjan oly szép tehetséget tanúsító Katona József egyike volt a buzdítottaknak. Ezen derék ifjú 1811-ben, majd 1813-ban szülőimnél lakott, egy udvari szobában, mely igyekező ismerős tanulóifjaknak ingyenhajlékul szolgált.

(…) Katona József apja, tisztességes kecskeméti iparos, egy napon betoppan szülőimhez, körülbelül 1812-ben. Illendő köszönés után elég nyersen kérdé:
– Lakik itt egy Katona Józsi nevű korhely?
Anyám, sejtve, kivel van dolga, azt felelé:
– Katona József, egy becsületes ifjú, igen, itt lakik.
– Én vagyok az atyja, mint hallom, beállt komédiásnak.
– Játszik néha, de nem színész. Ő szorgalmasan tanul.

Ezután kénytelen volt anyám tudatni a zúgolódó apával, hogy Józsi éppen ez este is működik a színpadon, s békítőleg rábeszélé az öreget, hogy menjen el vele a színházba, és saját maga győződjék meg, hogy nem komédiás, s nem kötélen ugrál az ő Józsija.

A Szerelem gyermeké-t vagy Talált gyermeket adták, (a darab címét nem tudom biztosan) Kotzebuétól, Verseghy fordításában. Katona a címszerepet játszta, hatásosan. Az öreg Katona elérzékenyülve fordult a mellette ülő anyámhoz:
– Hol tanulta ez a fiú ezt? Bizony magamat is megríkat.
– Ugye, nem komédiás? – szóla anyám.
– Látom, hogy nem az, de azért csak jöjjön ő haza!
És indult, hogy azonnal megy fel a színpadra. Anyám tudatván vele, hogy a darab végezetéig nem beszélhet fiával, és megígéré neki, hogy mihelyt lehet, azonnal felkíséri hozzá anyám.

És úgy történt, az öreget szívesen fogadták az atyám által előre értesített színészek, s meghívatott fiával együtt a közeli Aranykéz vacsorálóba egy pohár borra, de melyet nem engedett, hogy más fizesse ki.
Fiát aztán jól lehordta, s értésére adta, hogy a színészkedés helyett lásson a kenyeret adó tudományokhoz.
Az öreg Katona tehát az első hírre már Pesten termett fia színészműködése büntetésére. És az engedelmes fiú is ezután egész erejével, noha fájó szívvel, mint szülőimtől hallám, a biztos kenyeret ígérő törvénytanuláshoz fogott, s mint tudatik, korai halálát is az okozta, hogy nagyon is szigorúan tudta a törvényt magyarázni. 1860-ban beszélte nekem egy kolozsvári, kecskeméti születésű úrnő, hogy ügyészi hatalmas beszéde következtében a halálraítéltek rokonai átkozva kísérték őt haza a hivatalból; ez őt annyira felháborítá, hogy a szélhűdés rögtöni halálát okozta. Én halála előtt néhány hóval láttam utoljára, talán 1829-ben. Már nagyleány voltam, jól emlékezem alakjára, még öltözetére is, mivel feltűnt előttem, hogy egy vidéki város hivatalnoka egészen a legújabb szabású és színű öltözéket viselé: az ezen időben divatos sötétbarna kvekkert, sárga ércgombokkal. Nem szép, de igen nyájas kifejezésű arca volt. Nálunk volt többekkel ebéden, a mindig jobban fejlődő irodalom, a színészet volt a beszélgetés fő tárgya. Az őt az írói működésre sürgetőknek így felelt:
– Engem a fiúi kötelesség ezen kenyeret nem hozó pályáról száműzött.