2010. február 2., kedd

Mária utca: start hétfőn!

A Rév8 Zrt. friss tájékoztatása nyomán ezúton is közhírré tétetik, hogy a Mária utca régóta tervezett felújítása hétfőn, tehát 2010. február 8-án reggel végre elkezdődik! A jó idő nem garantált - ahogyan azt feltételként fogalmazta meg Alföldi György vezérigazgató úr a legutóbbi egyesületi alkalmon -, de az biztos, hogy az önkormányzat vezetői és a varosrehabilitációs feladatokat ellátó cég kellően érzékelték a lakosság egyre erősebb nyomását a kivitelezés mielőbbi megkezdésére.
Információink szerint a kerületi lapban, a Józsefvárosban fog megjelenni bővebb tájékoztatás a felúíjtás menetéről. Ezen túlmenően az összes érintett kapuba, kapualjba és a kivitelező által elérhető postaládák mindegyikébe meg fog érkezni a felhívás a változásról, arról, hogy mire lehet számítani, hogyan tervezzék az utcában lakók a közlekedésüket.
A CaPE részéről a negyedben lakókból verbuválódott civil, ám szakmai - építészekből, műszaki ellenőrökből álló - munkacsoport fogja már a kezdetektől, az első kapavágásoktól figyelemmel kísérni a kivitelezést. Gyors és zökkenőmentes munkát kívánunk a kivitelezőknek - magunknak, palotanegyedieknek pedig azt, hogy mielőbb élvezhessük a megújult-megszépült közterületet!

8 megjegyzés:

  1. A kapu alati a hírdető táblára már kikerült egy hasonló tájékoztatás.
    Jan. 18.-ától lehetett átvenni a lakossági parkolási engedélyeket. Mivel a lakcím kártyát és a forgalmi engedélyt is megnézték a park.eng. kiváltásánál, talán célszerűbb lett volva ott átadni egy tájékoztatást az érintetteknek, minden bizonnyal az a leg érintettebb aki itt parkol az utcában mint lakó. Továbbra is kullogunk az események után. Üdv. Mihály

    VálaszTörlés
  2. Kár, hogy mindenki számára ismeretlen:
    1. a terv
    2. a kivitelelzők,
    3. a beépítésre szánt anyagok,
    4. a munka mélyésége,
    5. a kivitelezés célja, vagyis mit rehabilitálnak.
    Árajánlat, kiviteli tervdoksi seholsem volt látható, én kértem, de nem kaptam.
    Ezek után érdekes lesz a műszaki ellenőrök, mit is fognak ellenőrizni???????????????????
    jó munkát mindenkinek Tigram

    VálaszTörlés
  3. Tigram - mi nem megismerhető?

    VálaszTörlés
  4. Üdv!
    Én a Horánszky utcában lakom, és rémülten olvastam a Palotanegyed újságban, hogy a mi utcánkkal is hasonlóak a tervek mint a Mária utcával. Lenne pár kérdésem amire a válaszokat a dworak@freemail.hu címre várom, az Illetékesektől és a döntéshozóktól. Az oldal üzemeltetőinek a segítségére számítok ezen kérdések tolmácsolásában.

    1. Fogják-e tájékoztatni, az ott lakókat, mi fog történni pontosan, illetve mettől, meddig okoznak kellemetlenséget.

    2. Megkérdezik-e az ott lakókat akarják-e, mondjuk egy postaládába bedobott lapon, mondjuk ezzel a szöveggel: Akarja-e a Horánszky u. sétálóutcává építését? Igen Nem
    Válaszát erre, és erre a címre kérjük elküldeni.

    3. Mennyi parkolóhely fog megszűnni ezzel az átépítéssel az utcában, mert a jelen állapotában is képtelen befogadni az ott lakók autóit, pláne nyáron, mikor kénytelenek vagyunk a kiülősök vendégeinek kocsijai miatt máshol leparkolni mi, az ott lakók. Nem elég, hogy eddig a környéken dolgozók autói keserítették az életünket napközben, most esténként sem tudunk leparkolni a Mi utcánkban, a munkából hazaérve.

    4. Hány millió forinttal fogja az ingatlanom értékét csökkenteni, a kevesebb parkoló?

    5. Az erre fordított összeget, miért nem az utcában álló házak homlokzatának felújítására ajánlják fel, mert az sokkal sürgetőbb lenne, mivel az ott lakók sajnos nem tudnak havonta annyi közös költséget fizetni, hogy az, önerőből kivitelezhető legyen? Gondolom, senki nem örülne neki, ha csácsi díszburkolaton ütné agyon egy leeső stukkó.

    6. A Mária utca esetében feltették ezeket a kérdéseket Önmaguknak az illetékesek, vagy megint csak gondoltak egyet, mint a Mikszáth Kálmán tér, mostani esztelen és borzalmas állapotának kialakításakor?

    A válaszokat a megadott fiókra várom, a véleményeket ide.
    Üdv
    dworak

    VálaszTörlés
  5. Kedves Dworak!
    Egyrészt megértem az Ön álláspontját is, de szerintem vagyunk egy páran, akik várják a környék további átalakítását. Nekünk például nincs autónk, azért is költöztünk erre a részre, mert innen tömegközlekedéssel minden elérhető. Ezért is szeretnénk egy kicsit élhetőbb környezetet, ahol nem a járdán parkoló autókat kell kerülgetni, hanem kényelmesen elférünk esetleg babakocsival, stb.
    Ennek ellenére értem, hogy sokaknak nem tetszik ez az egész, csak jelezni szerettem volna, hogy van olyan helyi lakos, aki más szemszögből nézi a dolgokat.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Dworak!
    Igen, az Ön által feltett kérdésekről megkérdezték mind a Mária utaca, mind pedig a Horánszky u. lakóit, főleg azokat, akik vették a fáradságot és eljöttek a Palotanegyedi Estékre. Érdemes bekukkantani. Legközelebb a jövő csütörtökön lesz.
    Egyébként a kérdés másképp is feltehető: valaki kiszámolta már, hogy a felújított utcákban lévő lakások mennyivel többet fognak érni attól, hogy rendezett a környezetük?
    Üdv:
    Juli

    VálaszTörlés
  7. Kedves Névtelen,

    Nagyon irigylem, hogy Ön tud a gépkocsoktól lezárt Krúdyban babakocsival közlekedni, nekem nem sikerült elférnem a kipakolt asztalok és a házfala között.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Marian,

    Én vagyok a névtelen:) Én Mária utcai lakos vagyok és most babakocsi nélkül sem férek el a járdán itt az utcában. Sőt, ketten nem férünk el egymás mellett a járdán a férjemmel, pedig vékonyak vagyunk.
    Abban bízom, hogy a felújítás után ez a helyzet változni fog itt az utcában.
    Ettől függetlenül megértem a gépkocsisok aggályait is, de én, mint autó nélküli, nyilván másik oldalról szemlélem a dolgokat.

    Üdv.

    VálaszTörlés