2010. február 14., vasárnap

Aggályos a távozó főigazgató által kiírt közbeszerzés

Újabb fejlemények a Múzeumkerttel kapcsolatban: a távozó főigazgató január 19-én elindította a Múzeum épületének és környezetének fejlesztésére irányuló tervpályázatot, az ezt tartalmazó hirdetménynek a Közbeszerzési Értesítőben való feladásával. A pályázati kiírásból (valamint annak különböző portálokon különböző időpontban megjelenő változataiból) és magából a tervpályázati dokumentációból érdekes részletek bontakoznak ki, ezért úgy döntöttünk, hogy újra korábbi levelezőpartnerünkhöz, a fenntartó tárcához fordulunk. Nyomatékosan kértük, ezért bizakodunk is abban, hogy az elektronikus válasz a február 23-ai helyszíni szemle időpontjáig megérkezik címünkre. Persze addig sem tétlenkedünk: hozzáértő építész, kertépítész és történész tagjaink boncolgatják a dokumentációt annak érdekében, hogy a bejárás alkalmával a szakmai részletekbe menő kérdéseinket is érdemben feltehessük.
És akkor következzenek erkölcsi és jogi aggályainkat megfogalmazó kérdéseink, amelyekre várjuk az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya vezetőjének válaszát.



Dr. Vígh Annamária
az Oktatási és Kulturális Minisztérium
Közgyűjteményi Főosztályának vezetője részére

Budapest
Szalay u. 10-14.
1055

Hivatkozási szám: 24843-2/2009.


Tisztelt Főosztályvezető Asszony!

Köszönettel vettük pozitív hangú válaszát egyesületünk Hiller miniszter úrhoz eljuttatott nyílt levelével kapcsolatban. Az Öntől decemberben érkezett levél – amelyben jelezte, hogy az idei évben hivatalba lépő új főigazgató „minisztérium által meghatározott feladatai között szerepel a Múzeumkert ügyének megoldása” – megnyugtatott minket arról, minden érdekelt valóban elkötelezett a helyzet rendezése iránt.
Éppen ezért meglepődéssel szembesültünk a Magyar Nemzeti Múzeum által 2010. január 19-én kiírt tervpályázattal, amellyel szemben nagyon komoly szakmai és etikai és valamivel kevésbé súlyos jogi aggályaink fogalmazódtak meg.

Szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy levelemet két okból kifolyólag fogalmazom meg Ön és tárcája felé: egyrészt azért, mert a fenntartói jogokat gyakorlóként, a pályázat bírálóbizottságába képviselőt delegálóként nyilvánvalóan sor került egyeztetésre a minisztérium és a Múzeum között, és vélhetően a tárca által elfogadott pályázati kiírás került meghirdetésre. Másrészt: kérdéseimet nem tudom a jelenlegi múzeumi főigazgató felé feltenni, hiszen a pályázat kiírásakor ő még nem volt a Múzeumnak sem közalkalmazottja, sem vezetője, így nem lehetett befolyással a szöveg kimunkálására – azon egyszerűen megállapítható tényről nem is beszélve, hogy a kiírás konkrétan az ő vezetői pozícióját gyengíti és mozgásterét korlátozza erőteljesen.

Az ügyben való tisztánlátás érdekében, kérem, szíveskedjen mielőbb, a pályázati kiírás szerinti bejárási időpontot (2010. február 23.) megelőzően – akár e-mail útján – tájékoztatni az alábbiakról:
1. Miképp lehetséges az, hogy 2009. november 30-án keltezett válaszlevelében még nem említette, nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy alig másfél hónap múlva, 2010. január 19-én a Nemzeti Múzeum – amely fölött a fenntartói jogokat az Ön tárcája gyakorolja – komplex tervpályázatot ír ki éppen azon cél elérése érdekében, amelyet egyesületünk is szorgalmaz és amelyről levelünk szólt? Milyen sürgős indok szólt a pályázat ekkori kiírása mellett?
2. A tervpályázatnak a Közbeszerzési Értesítőben január 19-én történő megjelentetése olyan következtetésekre ad lehetőséget, amelyek alapjául szolgálhatnak azon véleményeknek, amelyek konkrét összefüggést vélnek felfedezni a Kormány döntési moratórium elrendeléséről szóló 1003/2010. (I. 19.) számú határozatának hatálybalépésével. Indokolhatta-e a kapkodó, koncepciótlannak tűnő kiírást a már kihirdetett, tehát ismertté vált, ám csak másnap hatályba lépő kormányintézkedés?
3. Tárcája álláspontja szerint miképpen tud eleget tenni az új főigazgató a minisztérium által meghatározott feladatnak úgy, hogy a tervpályázatot elbíráló zsűrinek a korábbi főigazgató az elnöke és jelenlegi maga még csak nem is tagja ennek?
4. Mennyire tartja etikusnak azt az eljárást, hogy a távozó főigazgató – mintegy meghosszabbítva döntési lehetőségét és befolyásának időtartamát – 10 nappal megbízatásának lejárta előtt ír ki pályázatot, ráadásul saját zsűrielnöksége alatt?
5. A pályázat bírálóbizottságában az Ön meglátása szerint milyen módon és mekkora mértékben érvényesül a fenntartói jogokat gyakorló tárca befolyása?
6. Ön előtt bizonyára ismeretes, hogy az elmúlt évtizedekben nemzetközi és újabban már a hazai porondon is elfogadottá vált a participatív tervezés metodikája. Ön szerint milyen okok szólhattak amellett, hogy a pályázati kiírást nem egyeztették, a bírálóbizottság tagjai körébe pedig nem hívták meg azt a civil szervezetet, amely a Múzeumnak és a Múzeumkertnek is helyet adó Palotanegyed közösségét képviseli?
7. Ön szerint milyen szakmai érvek indokolják a Magyar Nemzeti Múzeum épülete építészeti és a Múzeumkert kertépítészeti felújításának-rehabilitálásnak egy pályázatban való kezelését? Mi indokolja jelen esetben a komplex kezelést?
8. Milyen elvi vagy gyakorlati szakmai indok szól amellett, hogy a közbeszerzési hirdetmény feladásának dátuma (tehát a közbeszerzés hivatalos megindulása) előtt mód nyílt a tervpályázati dokumentáció megvásárlására? Mennyiben tartja ezt jogszerűnek vagy megtámadhatónak?
9. És végül: miképp járulhatott hozzá a minisztérium a közbeszerzési pályázat ilyen szöveggel történő kiírásához, a döntést mely szervezeti egység hozta meg vagy terjesztette a miniszter elé elfogadásra?

Fontosnak tartunk jelezni egy további hiányosságot. A hirdetmény szerint a pályázati kiírás rövid tartalma a Múzeum és a Múzeumkert „fejlesztésének turisztikai célú tervezése”. Információink szerint a témában nem keresték meg a józsefvárosi önkormányzat képviselőtestületének turizmusért felelős tanácsnokát, ami azért is sajnálatos, mert jelenleg zajlik az ő vezetésével a kerület középtávú turizmusfejlesztési és városmarketing koncepciójának kidolgozása, amely értelemszerűen nagyban támaszkodik a Múzeumra és a Múzeumkertre, mint nemzetközi szinten is ismert turisztikai desztinációra. Szükségesnek tartjuk ezért az érintettek kommunikációjának megteremtését.

Tájékozatom, hogy a pályázat részletes kiírását jelenleg véleményezik az egyesület hozzáértő tagjai és a február 23-ai bejárásra elkészül a pályázattal kapcsolatos konkrét szakmai kérdéscsomag is, amelyet természetesen az Ön részére is eljuttatunk.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület tevékeny részvételével továbbra is támogatni kívánja a Múzeumkert közösségi, lakossági hasznosítását célzó tervek kialakítását. Bízunk abban, hogy az álláspontunk szerint igencsak kapkodva megfogalmazott, kiérleletlen és ily módon félresikerült pályázati kiírás nem fogja ezt akadályozni, ellenben mindannyiunk, azaz a Palotanegyedben élők és itt dolgozók javát egyaránt fogja szolgálni az a megoldás, amelynek elősegítése érdekében megfogalmaztuk levelünket.


Budapest, 2010. február 14.

Üdvözlettel:

Szűcs Péter s.k.,
elnök

3 megjegyzés:

  1. A minisztérium még nem reagált, de a sajtó a kerületi blogtól a HVG-ig már igen!
    http://8ker.blog.hu/2010/02/14/melygarazs_reloaded
    http://urbanista.blog.hu/2010/02/15/gyanus_dolgok_a_nemzeti_muzeum_korul
    http://hvg.hu/hvgfriss/2010.07/201007_Sietos_muzeumtender

    VálaszTörlés
  2. A HVG február 25-ei száma is foglalkozott az üggyel "Nemzeti múzeumi tervpályázat - Végjáték" címmel!

    VálaszTörlés
  3. Érdekes cikk a Népszava onlinról:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=262674

    itt pedig a Batthyányi pincékről lehet olvasni:
    http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=10535

    VálaszTörlés