A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, összefogást generáltak, változást indítottak el, különösen innovatívak vagy jó példával szolgálnak a többi civil szervezet számára, és a díjazással ismertséget és elismertséget adjon nekik. A díjátadó gála évről évre a civilek munkájának ünnepe és a civil szervezetek találkozóhelye.
Hét kiemelkedő civil szervezet és kezdeményezés kapott elismerést csütörtök este az idén tizedik alkalommal meghirdetett Civil Díj szakmai kategóriáiban, melyekben a zsűri a tavalyi év legsikeresebb civil kezdeményezéseit díjazta. A civil szervezetek nélkülözhetetlen szereplői társadalmunknak – gyakran korlátozott erőforrásokkal is képesek új utakat mutatni. Az elmúlt évben is fantasztikus sikereket értek el, eredményeikkel nagy hatással vannak emberek, kisebb-nagyobb közösségek életére, környezetére.
A NIOK Alapítvány által szervezett országos Civil Díj elismeréseit minden évben azok a szervezetek és kezdeményezések kapják, akik az elmúlt évben kiemelkedő munkájukkal formálták a társadalmat. A Civil Díj 2025 pályázat és a díjátadó gála célja idén is az volt, hogy reflektorfénybe állítsa azokat, akik nap mint nap láthatatlanul tesznek értünk, a környezetünkért, közösségeinkért.
A Civil Díjra 2025-ben több mint 130 pályázat érkezett be, melyek közül 22 került a döntőbe a zsűri által, majd ezek közül kerültek ki a kategóriagyőztesek. A NIOK Alapítvány büszke rá, hogy a zsűri is annyira sokszínű, mint a pályázó szervezetek.
A zsűritagok egytől-egyig olyan ismert és elismert civil, valamint for-profit területen dolgozó szakemberek, akik régóta támogatják a civil szervezetek hatékony működését, valamint most már hagyomány, hogy korábbi Civil Díj díjazottakat is bevonnak a csapatba.
“A Civil Díjjal azokat a szervezeteket és kezdeményezéseket szeretnénk megmutatni és elismerni, amelyek közösséget teremtenek, hogy együtt, összefogásban tehessünk a számunkra fontos ügyekért, közös céljainkért. A díjátadóval a közösségek erejét ünnepeljük, a civilek még nagyobb közösségében.”
Mondta el Scheili Renáta, a NIOK Alapítvány munkatársa, a Civil Díj programvezetője.
A Civil Díj 2025 díjazott szervezetei:
● Legjobb helyi kezdeményezés: Civilek a Palotanegyedért Egyesület – Helyi identitás megőrzése
● Legjobb együttműködés: Kiss Csillag Közhasznú Alapítvány – Nők a Kisscsillag
fényében – ajándék szolgáltatások nőnap alkalmából
● Legsikeresebb adománygyűjtés: Egyesület az Inklúzióért – A Változás Konyhája
speciális követes adománygyűjtő kampány
● Legnagyobb hatású projekt: Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület – Anafilaxiás
allergiásként biztonságban otthon és a nevelő/oktató intézményekben
● Legjobb kommunikációs kampány: SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
– Egyedül – akiket nem vesznek fel sosem
● Legígéretesebb új szervezet: Kisvilág Kulturális és Társadalmi Alapítvány
● Legjobb civil vállalkozás, termék, szolgáltatás – az Erste különdíja: Magyar
Élelmiszerbank Egyesület – JótéKonyha – Jót teszel, ha itt eszel
● Közönségdíj: Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület – Anafilaxiás allergiásként
biztonságban otthon és a nevelő/oktató intézményekben