2019. március 19., kedd

Történetek a Palotanegyedből II.

Bródy Sándor utca 12.

A Bródy Sándor és a Puskin utca sarkán álló Gschwindt-palota középkori kastélyra emlékeztető boltíveit bizonyára sokan megcsodálták már sétálás közben. Valószínűleg a Gschwindt-féle Szesz-, Élesztő-, Likőr- és Rumgyárról is többen hallottak már, az azonban kevésbé ismert, hogy ebből a családból származik az ország egyik első, és jó eséllyel legfiatalabb vezérigazgatónője. Gschwindt Ernő 1931-ben bekövetkezett halála után ugyanis lánya, az akkor még mindössze huszonegy éves Edit vette át a vállalat vezetését. A női igazgató kifejezetten csodaszámba ment akkoriban, a gyár közgyűlése azonban bizalmat szavazott az ifjú hölgynek. A Ország-Világ című napilap tudósítása szerint Edit „amerikai bátorsággal és úttörő kedvvel vállalta ezt a munkakört.”

Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum


Gschwindt Edit és Hadik Antal az esküvőjükön 
forrás: Tolnai Világlapja